2022.09.22. 18:29
Komoly döntést hozott Gáspár Evelin
Gyakorlatilag a tévéképernyőkön, a közönség szeme láttára nőtt fel Gáspár Evelin, és bizony felnőtt nőként sem került ki a reflektorfényből. Alighanem érthető, hogy úgy döntött: most már elég volt!
Fotó: TV2
Nem túlzás az állítani, hogy Gáspár Evelin a szemünk előtt cseperedett kislányból tinivé majd felnőtt nővé. Nem csak a Győzike show jelentette azt, hogy élete minden pillanatát figyelem övezi, azóta is folyamatosan a reflektorfényben van, bulvárlapok és műsorok gyakori szerelője. Épp ezért egyrészt megdöbbentő, másrészt teljesen érthető döntése, melyről a TV2 stúdiójában számolt be: egy időre egész biztosan héttérbe szorítja a médiaszerepléseket.
Olyannyira változást sürget, hogy visszaül az iskolapadba:
– Hamarosan a TV2 Akadémia büszke diákja leszek – árulta el a Bors találata szerint Evelin, akit alapvetően a háttérmunkák érdekelnek. El is árulta, miért:
– Azért, mert ebben nőttem fel, ez egy 18 éves szakmai múlt.
Ezt a fronton levés meguntam egy picit. Ebben kiégtem.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt