2021.05.26. 14:21
Kóbor János drámai vallomása: idén elmaradt a nagy ünneplés
Szűk körben, kisebb turnusokban fogadta a barátait a születésnapja alkalmából az Omega frontembere.
20210107 Törökbálint Kóbor János az Omega együttes énekese otthonában Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost
Forrás: Ripost / Máté Krisztián
Fotó: Máté Krisztián
A napokban ünnepelte a 78. születésnapját Kóbor János. Az Omega frontembere mögött nehéz év áll: a zenekar két tagját és legjobb barátait, Mihály Tamást és Benkő Lászlót is elveszítették 2020-ban. A két legenda alig néhány nap különbséggel hunyt el, óriási sebet ejtve a zenésztársaik és a rajongók lelkén.
Kicsi buli
Kóbor Jánost is megviselte a barátai halála, de a születésnapját igyekezett a helyzethez képest vidáman tölteni, és hálát adni az égnek a feleségéért, Zsókáért, és közös lányukért, a tizennégy éves Lénáért. Az ünneplés több napon keresztül tartott: Kóborék betartották a járványügyi szabályokat, és váltakozó turnusokban fogadták a vendégeket.
„Idén a nagy ünneplés elmaradt, de senkit nem akartunk kihagyni, ezért péntektől keddig szabálytisztelően, kevés vendéggel ünnepeltünk” – fogalmazott mosolyogva Kóbor János, akinek nemcsak a születésnapját, de a hivatása végzését is átírta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.
Munka nélkül
Az énekes úgy látja, idén már nincs esély arra, hogy színpadra állhasson, dacára annak, hogy a rajongók tűkön ülve várják már a visszatérésüket.
„Amikor kiderült, hogy idén elmarad a Sziget, akkor éreztem, tudtam, hogy valószínűleg Omega-szintű koncerttel sem számolhatunk, mert mi azért nagy létszámú bulikat szoktunk tartani. Abban viszont reménykedem, hogy jövőre, az együttes hatvanadik születésnapját már megünnepelhetjük egy hatalmas Aréna-koncerttel” – mondta el Kóbor János, akinek még ennél is nagyobbra törő tervei vannak.
„Szívesen venném, ha készülne egy egész estés mozifilm a zenekarunkról, és úgy egészében, a rockzene kezdeti időszakáról, hiszen a mi hivatásunkat űző embereknek bizony van miről mesélniük!” – tette hozzá mosolyogva a Metropolnak.
Nem jár ki a temetőbe
A születésnapokon sokszor számot vetünk az életünkről, miközben azok is eszünkbe jutnak, akik már csak lélekben vannak velünk. Kóbor János minden nap gondol elhunyt szeretteire, épp ezért nem is jár ki a temetőbe; szerinte az elhunytak lelkei a szívünkben vannak, nem a föld alatt.
„A szüleimhez se járok ki és Lacihoz sem fogok kimenni a temetőbe. Számomra a temető nem egy szent hely. Ők már nincsenek ott! A szüleim és Laci is mindennap velem vannak, mindennap valamiről eszembe jutnak. Azért sem megyek oda, mert az fájdalmas, rossz érzés, főleg, hogy már mindenki egy kis urnában van. Laci temetésén például az volt számomra a még tragikusabb, hogy koporsóban temették el” – fogalmazott nemrégiben a Ripost 7-nek az énekes.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt