2021.01.07. 15:30
Elképesztő! Tapasz válthatja ki a koronavírus elleni oltást
Van remény azok számára is, akik rettegnek a tűtől.
Forrás: Shutterstock
Elképesztő újdonsággal rukkoltak elő brit tudósok. A jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinatapasz azok számára nyújt lehetőséget a koronavírus elleni oltás beadatására, akik nem kedvelik a tűket, vagy egyszerűen a teljesen fájdalommentes megoldás mellett döntenének – írja a BBC alapján a Bors.
Az apró szilikonból készült eszköz mikrotűkkel fecskendezi be a koronavírus elleni oltóanyagot a bőrbe, ráadásul képes monitorozni a dózis sikerességét.
A Swansea Egyetem tudósai által fejlesztett tapasznak 24 órán keresztül kell a bőrön maradnia.
A vakcinatapasz alkalmazása során vizsgálható, miként termelődik az ellenanyag a szervezetben – ezt az eszköz képes lesz észlelni. Az eljárás olcsó, ezért nagyban megkönnyítheti a későbbi járványok hatékony kezelését – nyilatkozta a BBC Newsnak dr. Sanjiv Sharma, a kutatás vezető oktatója, majd folytatta:
A későbbiekben az eszköz más fertőző betegségek elleni vakcinák beadásában is alkalmazható lesz.
A projekt még csak kezdeti fázisban tart, a kutatócsoport azonban azt reméli, hogy márciusra már tesztelhető lesz a tapasz első prototípusa.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten