haon-sportoldal

2008.05.15. 13:39

Figyelem, itt a Loki-menetrend!

<p>Debrecen – (T. Cs. Zs.) Talán végleg rögzültek a hátralévő DVSC-meccsek pontos időpontjai.<BR /></p>

Ha van igazi hungarikum, akkor ez az: a magyar labdarúgó bajnoki- és kupasorozatok mérkőzéseinek állandó és hektikus mobilitása. Élő ember meg nem mondja, hogy mondjuk három hét múlva mikor játszik egy-egy csapat: az illetékesek úgy variálnak a dátumokkal, hogy sokszor még az edzők és a játékosok is csak kapkodják a fejüket.

Lássuk csak!

Hogy a Loki hátralévő összecsapásai tekintetében eddig milyen időpontok merültek fel, azt hely híján nem részleteznénk, nézzük inkább azt, hogy jelen állás szerint mikor játssza a Herczeg-gárda az idény utolsó találkozóit. Nos, a piros-fehérek legközelebb bajnokin lépnek pályára, mégpedig szombaton 13 órakor az Oláh Gábor utcai stadionban a Fehérvár ellen (jegyek már kaphatók!). Ezt a meccset reprodukálják a csapatok május 20-án, kedden 20.45 órától immár a Ligakupa keretében (döntő, visszavágó), majd következik a nehéznek ígérkező paksi bajnoki mérkőzés, egész pontosan május 23-án, pénteken 19 órától.

Ha eddig megvagyunk, haladjunk tovább! A Magyar Kupa fináléjának első, budapesti összecsapása (a Honvéd az ellenfél ugyebár) a jelenlegi tervezet szerint május 28-án, szerdán 18 órakor kezdődik, míg a vélhetően nagyon sok mindenről döntő DVSC–Újpest bajnoki rangadót május 31-én, szombaton 15 órától rendezik meg. A pontvadászat ekkor véget ér, ám a Magyar Kupa sem marad befejezetlen: a döntő debreceni visszavágója június 4-én 18 órától kezdődik a Loki-pályán.

Meglepetés nékül

Nagyvonalakban ez tehát a végleges Loki-menetrend, legalábbis a csütörtökön délután megszilárduló, hivatalos álláspontok szerint. Ha lesz változás, ne lepődjenek meg! Tudják, ez igazi hungarikum...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!