haon-sportoldal

2007.10.30. 13:09

Nem csak a pontokért, az önbecsülésért is

<p>Debrecen - Véget ért a közel 2 éves böjt, a Loki női kézilabda csapata az elmúlt hétvégén idegenben tudott kiemelten fontos mérkőzést nyerni, a debreceni lányok Székesfehérvárott, a szintén bajnoki dobogóra pályázó Cornexit ellen győztek.</p>

A piros-fehérek nem csak a győzelemért érdemelnek dicséretet, hanem a mutatott játékért is, hiszen a meccs túlnyomó részében az történt a pályán, amit a vendégcsapat akart.

Nagyon kellett

– Nem csak a megszerzett 2 bajnoki pont miatt örülünk a sikernek, ugyanis ezen a meccsen az önbecsülésünkért és az önérzetünkért is játszottunk. Nagyon rosszul érintette a csapatot a jogos kritika, hogy eddig idegenben nem tudunk bravúros diadalokat aratni, most mindenképpen meg akartuk mutatni, hogy igenis számolni kell a DVSC-vel. A Cornexi ellen bebizonyítottuk, hogy odatartozunk a legjobbak közé és reálisak a dobogóról szőtt álmaink – nyilatkozta a NaplónakSzűcs Gabriella, aki 9 átlövésgóllal sokkolta a székesfehérvári alakulatot.

– Az egész csapaton látszott, hogy akartuk a győzelmet és nem csak a meccsen, hanem a felkészülési időszakban is. Kifejezetten ment a játék a csapatnak, jó érzés volt a pályán lenni. Már a meccs előtt éreztem, hogy jó napom lesz, a társak remekül segítettek, remek zárásokat kaptam, amiket sikerült kihasználnom.

Jön a Podgorica

A győzelem alappillére volt, hogy a debreceni csapat remekül védekezett s ha mégis átjutott a hazaiak próbálkozása a Loki-falon, akkor nem egyszer Tánya Vorozscova védett bravúrral.

– Főleg az első félidőben rendre emberhátrányban kellett teljesítenünk, de ami nagyon fontos volt, nem rogytunk meg, kifejezetten jól bírtuk a tempót. Sajnos egymás után kétszer is kiállítottak a bírók, de szerencsére ez nem okozott zavart a védekezésünkben, a lányok remekül hatástalanították az ellenfél támadásait. A csapategységünk ezen a mérkőzésen példaértékű volt, még a kispad is együtt élt a játékkal, így nem maradhatott el a siker – vélekedett a válogatott Gabica.

– Nagyon boldogok vagyunk a győzelem miatt, de keddtől már a vasárnapi, Podgorica elleni KEK-mérkőzés lesz célkeresztben. Az első, debreceni meccsen megnyugtató előnyt akarunk kiharcolni a visszavágóra.

Jegyek az EHF-kupára

Megkezdődött a jegyárusítás a vasárnap 18 órától kezdődő DVSC–Petrol Bonus Podgorica EHF-kupa mérkőzésre. A kupacsatára a bérletek nem érvényesek, viszont az állandó belépővel rendelkezők számára a szervezők fenntartják megszokott helyüket, melyet a tikett és a bérlet együttes felmutatásával foglalhatnak el a szurkolók.

A kupamérkőzésre a jegyek ugyanannyiba kerülnek, mint egy bajnoki találkozóra, azaz a felnőtt belépő 900 forintba, míg a diák és nyugdíjas jegy 600 forintba kerül. A tiketteket elővételben a Hódos büféjében, a Szertár Sportboltban (Füredi u. 49-51.) és a Persona Divatáru Üzletben (Debrecen Plaza 1.emelet) lehet megvenni.

Ezek is érdekelhetik