HAON lakóhelyem

2018.12.17. 12:32

A gyanú szerint ittasan vezetett

Hajdúszoboszló - A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján.

Hajdúszoboszló - A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, szakértő bevonásával folytatott nyomozást egy 33 éves férfival szemben.

A hajdúszoboszlói lakos 2018. július 19-én 22 óra 30 perc körül az általa vezetett személygépkocsival a 3406-os számú úton, Kaba felől a 4-es számú főút irányába közlekedett. A sofőr járművével lehaladt az úttestről, a szalagkorlátnak ütközött, majd átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol szintén nekiment a szalagkorlátnak. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A helyszínen intézkedő rendőrök alkoholszondás ellenőrzést hajtottak végre, amely során a sofőr pozitív értéket fújt. A megalapozott gyanú szerint a 33 éves férfi szervezetében a járművezetéskor szeszesital fogyasztásából származó alkohol volt - áll a közleményben.

A hajdúszoboszlói rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nem csak saját, de mások életét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!