nosztalgia

2020.01.16. 11:10

Harminc év után szerezte vissza nagyapja imádott Trabantját

A rendszám alapján még forgalomban volt, azonban ki kellett deríteni, hol használják.

Forrás: Shutterstock

Ez is csak az internet korában sikerülhetett! Tyerjánszki Tamás a közösségimédia-használók segítségével derítette ki, kihez került elhunyt nagypapája szeretett Trabantja. Végül a kocsi ötödik tulajdonosától sikerült visszavásárolnia a kocsit, és azt tervezi, hogy néhány kisebb javítás után maga fogja használni – írja a Ripost.

Egy hét – csak ennyi kellett, hogy a Faceook különböző csoportjaiban kérdezősködve és kutatva előkerüljön egy rég eladott, 30 éves Trabant. Az autóhoz nosztalgikus érzelmek fűzik Tyerjánszki Tamást.

„1990-ben, újonnan vásárolta ezt az autót a nagypapám és a nagymamám. Öt évet vártak rá, és amikor átvették, máris leadták az igényüket egy újabb Trabantra. Abban az időben ugyanis nem lehetett csak úgy besétálni a kereskedésbe és venni egy új autót, várni kellett rá. Nagyon szerették ezt a márkát, az egyik legolcsóbb volt, ugyanakkor megbízható és jól pakolható. Már ezelőtt is Trabantjuk volt” – mesélte Tyerjánszki Tamás.

„Én is többször utaztam vele gyermekkoromban. Emlékszem, a bátyámmal nyarakat töltöttünk a nagyszülőknél, és mindig ezzel az autóval jártunk mindenfelé. Most, miután visszavásároltam, be is ültem a hátsó ülésre a régi időket felidézve, és mit mondjak, sokkal nagyobbra emlékeztem!”

A kocsi sokáig a családban maradt. Amikor már a nagypapa nem vezetett, a testvére fia vette át, és használta éveken át. Öt évvel ezelőtt azonban eladta a legendás járművet.

„A nagypapám két éve halt meg, és a mai napig nagyon fájó a hiánya. Sok mindent örököltem tőle, például a gépek szeretetét. Ő szerelő volt, én gépészmérnök lettem. Mind a ketten bolondulunk a régi kocsikért, én el is végeztem egy veterán gépjármű restaurátori képzést az Óbudai Egyetemen” – tette hozzá Tamás. – „Innen jött az ötlet, hogy meg kellene keresni a nagypapa régi autóját, hátha lehet kezdeni vele valamit. A rendszám alapján még forgalomban volt, azonban ki kellett deríteni, hol használják”.

Erre volt jó a Facebook. Tamás belépett különböző csoportokba, és lépésről lépésre, eladásról eladásra követte az autó útját. A Trabantnak összesen öt gazdája volt, az ötödiktől sikerült a fiatalembernek visszavásárolnia.

„Egy gyűjtőhöz került, aki fel akarta újítani. A kocsin azonban sajnos – vagy inkább az én szerencsémre – sok volt a javítanivaló, így azt mondta, már kicsit meg is bánta a vételt. Amikor sikerült elérnem telefonon, nem kerteltem, rögtön elmondtam, mit szeretnék. Ő is őszinte volt: közölte, mennyit költött rá, és mennyit szeretne kapni érte. Nem használta ki, hogy érzelmileg kötődöm az autóhoz, tisztességes árat kért érte” – magyarázta a férfi.

Nemrég sikerült elhoznom az autót, és elvittem a nagymamám kunszentmártoni házához. Ott le is fotóztam a nagyimat a kocsival, épp ugyanúgy a bejáróban, mint harminc évvel ezelőtt, amikor átvették. A Trabant jó állapotban van, az előző tulaj szépen felújította, ugyanakkor megmaradt a bácsis patinája. Az a tervem, hogy még tavasszal megszerelek rajta egy-két apróságot, majd használatba veszem. Rendes autóként fogok közlekedni vele, főként kisebb utakra, de időnként majd hosszabbakra is. Most is egy hasonló, négyütemű Trabanttal járok, nem tudom, annak mi lesz a sorsa. Jó kis megbízható autók ezek, napi használatra találták ki őket régen, és megy ez nekik most is!

Kultikus autómárka

A Kelet-Németországban gyártott Trabant a legelterjedtebb autó volt az NDK-ban, és a többi szocialista országba, így Magyarországra is sokat exportáltak belőle. A többi márkához képest valamivel kevesebbet kellett várni rá, és az ára is kedvező volt. Az első Trabant 1957 november 7-én gurult le a futószalagról, az utolsó 1991. április 30-án, összesen 3,1 millió autót gyártottak 34 év alatt. Neve az első szovjet műhold, a Szputnyik-1 német megfelelőjéből származik. Legismertebb a Trabant 601-es, ami 26 lóerős, 594,5 köbcentis. Ára ma korától, állapotától és futásteljesítményétől függően 100 ezer és 2 millió forint között mozog.

Magyarországon több Trabant egyesület is van, és évente szerveznek a márkatársak számára találkozókat. Magyarországon körülbelül 6-7 ezer Trabant járja az utakat. Miután rendkívül környezetszennyező a kétütemű motor, 2020-tól már csak azok az autók vehetnek részt a közlekedésben, amelyeket veterán autónak minősítenek.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!