Portré

2021.06.08. 19:15

Tragikus sorsú magyar lányt vett feleségül a 200 éve született Samuel Baker

Kétszáz éve, 1821. június 8-án született Sir Samuel Baker angol Afrika-kutató, felfedező, akinek társa kalandos útjain egy török rabszolgapiacon vásárolt magyar felesége, Sass Flóra lett.

Samuel White Baker jómódú családban született, apja tengerentúli kereskedelemmel foglalkozott.

Magániskolákban tanult, majd mérnöki diplomát szerzett, 1843-ban megnősült, első házasságából hét gyermek született. Nem sokkal az esküvő után az indiai-óceáni Mauritius szigetére költözött, hogy a család ottani ültetvényeit felügyelje, 1846-tól Ceylonban (ma Srí Lanka) élt.

Feleségének elvesztése után, 1855-ben visszatért Európába, a romániai Duna-Fekete-tenger vasút építésén vállalt felügyelői munkát. A kalandvágyó angol 1858-ban egy szikh maharadzsával indult vadászkörútra Közép-Európában és a Balkánon, Budapestről csónakkal eveztek le a Dunán a török fennhatóság alatt álló, bulgáriai Vidinig.

A maharadzsa unszolására ellátogattak a helyi rabszolgapiacra is, ahol Baker első látásra beleszeretett a helyi pasa háremébe szánt Sass Flórába.

A tragikus sorsú lány szüleit a szabadságharc alatt román felkelők meggyilkolták, ezután egy örmény család fogadta örökbe. A bukás után a Török Birodalomba menekültek, ahol a magára hagyott Flóra emberkereskedők kezébe került. Az angol a licitáláson ugyan alulmaradt, de a tisztségviselőket megvesztegetve megszöktette a lányt, akit hamarosan feleségül is vett. Sass Flóra, azaz Lady Florence Baker élete végéig férje hű társa maradt, minden expedíciójára elkísérte és komoly támaszának bizonyult.

Baker 1861 áprilisában indult első afrikai útjára, Kairóból hajózott felfelé a Níluson, hogy feltárja a Föld egyik leghosszabb folyójának még ismeretlen forrásvidékét.

Viszontagságos utat tettek meg Flórával, aki az út során arabul is megtanult, és segítségével sikerült a nehézségek miatt fellázadt kísérőikkel egyezségre jutniuk.

Baker és Flóra elérte a Nílus felső folyását, egy év alatt bejárták egyik fő forrásága, a Kék-Nílus vidékét, több mellékfolyót tártak fel a szudáni-etióp határ környékén, többek között az Etióp-magasföldről eredő Atbarát.

A következő évben Kartúmból a Nílus másik fő forrásága, a Fehér-Nílus eredetének kutatására indultak.

Az elefántcsont- és rabszolga-kereskedők akkori központjában, a dél-szudáni Gondokoróban (ma Juba) találkoztak az angol John Speke és a skót James Grant expedíciójával, akik délről, a tanzániai Zanzibárból indulva érték el és térképezték fel a Viktória-tavat, amelyet a Fehér-Nílus forrásának véltek. (A tavat első európaiként 1857-ben Speke fedezte fel és nevezte el, mai tudásunk szerint a Nílus valahol Ruandában vagy Burundiban ered.) A tőlük kapott információk és térkép segítségével folytatták útjukat a Fehér-Nílus folyását követve, mivel a bennszülöttektől hallották, hogy „más nagy tavak is vannak a térségben, amelyekből folyók erednek”. Így találtak rá 1864-ben a mai Uganda és Kongói Demokratikus Köztársaság határán fekvő tóra, amelyet Viktória királynő férjéről neveztek el Albert-tónak. Baker rábukkant a tóba torkolló Viktória-Nílus legnagyobb zuhatagára is, amelyet az angol Királyi Földrajzi Társaság elnökéről, Roderick Murchisonról nevezett el (1970 óta ismert Kabalega-vízesésként is). A vízesést a folyó gyöngyszemének is nevezik lélegzetállító szépsége miatt, amelyről Baker így írt:

„Az alázuhanó víz habfehér színe élesen elütött a folyót páncélba szorító sötét szikláktól. A trópusok kecses pálmái és a vad pizangok tökéletessé tették a látvány szépségét.”

A két Afrika-utazó 1865-ben tért vissza Angliába, ahol nagy népszerűségre tettek szert, Bakert érdemei elismeréseként kitüntette a Királyi Földrajzi Társaság és lovaggá ütötték. Viktória királynő azonban – hiába vélekedtek úgy sokan, hogy „a rendkívül szép és bátor magyar nő” nélkül az expedíció nem ért volna célt – Lady Florence-et úgymond „kétes múltja miatt” nem volt hajlandó fogadni. Baker élményeiről cikkekben, könyvekben számolt be, 1867-ben publikálta A Nílus mellékfolyói Abesszíniában című munkáját. Magyar nyelven 1974-ben jelent meg útleírása A Nílus rejtélye címmel.

Bakert 1869-ben Egyiptom oszmán alkirálya, Iszmail pasa és barátja, a brit trónörökös (a későbbi VII. Eduárd) azzal bízta meg, hogy vezessen katonai expedíciót a számára már ismert vidékre, a Nílus felső folyásához az ottani területek gyarmatosítása és a rabszolga-kereskedelem felszámolása érdekében.

Számos nehézség után, a Nílus mocsárvidékén átkelve, a rabszolga-kereskedők ellenállását leküzdve Dél-Szudánban sikerült valamennyire felszámolnia az emberkereskedelmet, és részben annektálnia Egyiptomhoz az ottani területeket, amelyeknek főkormányzója is lett.

A házaspár 1873-ban visszatért Angliába, s a délnyugat-angliai Devon megyében, Newton Abbotban vásároltak birtokot. Később még többször útra keltek, eljutottak Indiába, Észak-Amerikába és Japánba is.

Samuel Baker 72 éves korában, 1893. december 30-án szívrohamban halt meg birtokán, felesége több mint húsz év múlva követte. Hamvaik a Worcesterhez közeli Grimley falu templomkertjében nyugszanak. Emlékükre 2012-16-ban emléktúrát rendeztek egykori felfedező útjukat követve Dél-Szudánban és Észak-Ugandában, Jubától (Gondokorótól) a Murchison-vízesésig. Samuel Bakerről Srí Lankán vízesést, Ugandában hegyet neveztek el.

2019 márciusában Kövér László, az Országgyűlés elnöke avatta fel az ugandai Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján a legismertebb magyar női Afrika-felfedező, Sass Flóra emléktábláját.

Borítókép: Sir Samuel Baker angol Afrika-kutató, felfedező és magyar felesége, Sass Flóra

Ezek is érdekelhetik