Csip-csirip

2021.05.13. 19:30

Rosszabbul tanulnak énekelni a zajos helyeken élő madárfiókák

A közlekedés állandó zaja zavarja az énektanulásban a madárfiókákat és akadályozza az immunrendszerük működését is – állapították meg német kutatók.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„Eredményeink arra utalnak, hogy a fiatal énekesmadarak, csakúgy, mint a gyerekek, különösen ki vannak téve a zaj hatásainak, mert az egy kritikus fejlődési stádiumban befolyásolhatja a tanulásukat”

– mondta a seewieseni Max Planck Intézet nemzetközi projektjét vezető Henrik Brumm.

A tudósok szerint az is lehetséges, hogy a közlekedési zaj a madarak énekének tartalmát is megváltoztathatja. A madarak egymástól tanulják el az éneket, ezért a lárma miatt nő a hibák valószínűsége is.

A vizsgálatban hím zebrapintyfiókáknak játszották le rendszeresen felnőtt hímek énekét. Az egyik csoport madárnak sűrű közlekedésű utca zaját is lejátszották mellé.

A szakértők megállapították, hogy a zajos fészkekben növekvő állatok gyengébb immunreakcióval rendelkeztek.

„Úgy tűnik, a lárma krónikus stressz forrása ezeknél a fiatal madaraknál”

– vélik a kutatók. Ráadásul késett a fiókák vokális fejlődése, és a megtanult ének kevésbé pontos volt.

Már régóta folynak a zebrapintyek megfigyelései. 2019 őszén a szakértők bemutattak egy tanulmányt, amely szerint az utcazaj mellett felnövekvő fiókák kisebbek voltak, mint a nyugodalmas fészkelőhelyen élők. Bár később behozták a lemaradást, a hosszú távú következmények nem kizárhatók.

Más vizsgálatok megállapították például, hogy

a madarak hangosabban és a megszokottól eltérő időpontokban énekelnek, hogy elnyomják az utcai zajokat.

Borítókép: zebrapintyek

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!