Digitália

2023.02.08. 22:16

Mától tesztelhetjük a mesterséges intelligenciával rendelkező Binget!

Ma hajnali cikkünkben még „hamarosant” írtunk a „kiszivárogtatásról”. Most kiderült, a Microsoft már bedobta az új ChatGPT technológiát alkalmazó mesterséges intelligenciát a köznek.

Forrás: Shutterstock

„A verseny ma kezdődik" – mondta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója. A Microsoft ugyanis bejelentette Bing keresőjének új verzióját, amely tartalmazza a mesterséges intelligencia legújabb elemeit.

Mint írtuk, a milliókat napok alatt meghódító OpenAI a ChatGPT 3-ast, viszont a Bing ismereteink szerint a fejlettebb, 4-es verziót használja. Ráadásul ehhez a keresőt használóknak nem kell majd külön weboldalra ellátogatniuk, semmilyen plusz technikai tudással nem szükséges rendelkezniük, hanem mivel beépül a Bingbe,

sokan úgy fogják alkalmazni, hogy nem is tudják, valójában mesterséges intelligencia válaszol nekik.

A mesterséges intelligencia használata tehát kilépett a számítástechnika iránt elkötelezettek szakmai köréből és a mindennapok része lett.

Ez jelenti a legnagyobb fenyegetést a Google keresőjére, mióta csak internetes keresésről beszélünk – és egyúttal kezdetét vette a vállalatóriások közötti mesterséges intelligencia fegyverkezési verseny.

A Microsoft által támogatott ChatGPT mélytanulási technikákat használ, hogy emberszerű válaszokat generáljon a keresési kérésekre.

Nadella azt mondta, ez megváltoztatja az online keresés természetét – és sok más szoftverrel való együttműködést.

Ez a technológia szinte minden általunk ismert szoftverkategóriát át fog formálni

– mondta.

A Bing mostantól részletes válaszokat ad a keresési lekérdezésekre – nem csak webhelyekre mutató hivatkozásokkal. A felhasználók cseveghetnek is a bottal, s további kontextusfüggő válaszok jelennek meg a keresőoldal jobb oldalán.

Az új Bing kereső már működik, de felhasználásához előbb regisztrálni kell magunkat.

 

A bejelentés egy nappal azután történt, hogy a Google bejelentette saját új chatbotját, a Bard-ot. Mindkét cég azon dolgozik, hogy termékeit piacra vigye.

Dan Ives, a Wedbush Securities elemzője a bejelentést követően befektetőknek írt feljegyzésében azt mondta, hogy a Microsoft befektetése „nagymértékben növeli” a cég versenyképességét.

„Ez csak az első lépés a mesterséges intelligencia frontján” – mondta.

A Microsoft a San Francisco-i székhelyű OpenAI korai támogatója, milliárdokat fektetett be a mesterséges intelligenciába. A múlt hónapban közölte, hogy meghosszabbítja együttműködését az OpenAI-val egy „többéves, több milliárd dolláros befektetésben”.

Azóta bejelentette a Microsoft Teams, az üzenetküldő szoftver új prémium változatát, amely már tartalmazza a ChatGPT-t, beleértve annak

a megbeszélésekről jegyzeteket és kiemeléseket automatikusan készítő funkcióját.

A Microsoft szerint a Bing az OpenAI technológiáját fog használni, amely még a tavaly bemutatott ChatGPT technológiánál is fejlettebb. A hatásköröket az Edge webböngészőbe is beépítik.

Az elemzők szerint a ChatGPT – amelyet diákok már vizsgák és tesztek elvégzésére használnak – számos szakmát, köztük az újságírást is hihetetlenül átalakíthatja.

Sokan azért kritizálják a már működő és a Microsoft által használtnál korábbi ChatGPT-t, mert néha rendkívül magabiztosan ugyan, de téves válaszokat ad. Szintén gond, hogy 2021-ből vagy korábbról származó adatkészletekkel működik – így számos válasza joggal elavultnak tűnhet.

Rossz választ adott a Bing kihívására a Google chatbotja, zuhannak a részvényárak

A Google anyavállalata, az Alphabet piaci értékéből 100 milliárd dollárt veszített, miután a Reuters hírügynökség beszámolt a Bard chatbot hétfőn közzétett reklámfilmjének hibájáról. A videó működés közben mutatja a Bardot, azt ígérve, hogy segít egyszerűsíteni a bonyolult dolgokat, ám a robot ehelyett rossz választ adott.

A reklámvideóban azt kérdezik a Bardtól, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) James Webb űrteleszkópjának milyen új felfedezéseiről lehet mesélni egy kilencéves gyereknek. A Bard erre egy sor választ ad, köztük azt is, mely szerint a James Webb használatával készítettek először képet egy Naprendszeren kívüli bolygóról. Ezzel szemben az első ilyen felvételt az Európai Déli Obszervatórium nagyon nagy teleszkópja (European Southern Observatory's Very Large Telescope, VLT) készítette 2004-ben – erősítette meg a NASA.

A Bard reklámfilmjét a Twitteren több mint 1,5 millióan látták.

A Google szóvivője szerint „ez kiemeli a szigorú tesztelési folyamat fontosságát, amelyet ezen a héten indítunk megbízható tesztelőprogramunkkal”. Hozzátette, hogy a külső visszajelzéseket összevetik a belső tesztelésükkel, hogy bizonyosak legyenek abban, „a Bard válaszai megütik a minőség, a biztonság és a valós megalapozottság mércéjét”.

A Google – helyi idő szerint – szerda délelőtti, élőben közvetített prezentációjában nem hangzottak el részletek arról, hogyan és mikor integrálja a cég a Bardot a keresőjébe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!