Az új űrállomáshoz

2021.11.29. 17:27

Univerzális űrhajót fejleszt a Roszkoszmosz

Olyan univerzális, újrafelhasználható űrhajót fog létrehozni Oroszország az új orbitális állomás számára, amely űrhajósok és rakomány szállítására is egyaránt képes lesz.

Erről beszélt Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában. Az Interfax hírügynökség idézte Rogozint, aki kijelentette: az új űrállomás kiépítéséhez a kezdeti szakaszban a már rendelkezésre álló űrhajókat – az emberes Szojuzokat és a teherszállító Progresszeket – fogják használni.
   
Az Interfax emlékeztetett rá:

Oroszország fontolóra vette saját űrállomást megépítését és a Nemzetközi Űrállomás-projektből történő kilépést, az állomás orosz szegmensének romló műszaki állapota miatt.

Rogozin korábban azt mondta, hogy az abban lévő berendezések mintegy 80 százaléka elérte hasznos élettartamának végét, és a 2025 utáni fenntartás költségei új állomás építésének költségeihez lennének foghatók.
   
Sajtójelentések szerint Oroszország ezután kivonulhat az nemzetközi projektből, partnerekre ruházva át a felelősséget a saját szegmenséért. Fennáll az a lehetőség is, hogy az orosz fél amerikai támogatással továbbra is fenntartsa saját moduljait.
   
Az alternatív megoldás egy orosz nemzeti orbitális állomás létrehozása lenne, amelynek első modulját a tervek szerint 2025-ben bocsátanák fel, és amelynek telepítését 2035-ben fejeznék be.

 

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!