Járvány

2020.11.04. 14:55

Erre gugliztunk a koronavírus-járvány idején Magyarországon

A COVID–19-világjárvány teljesen átformálta 2020-as terveinket, így turisztikai preferenciáinkat és szokásainkat is.

Forrás: Shutterstock

A Google megvizsgálta az aktuális turisztikai keresési trendeket, hogy képet adjon, hogyan vélekednek a magyarok az utazásról és a turizmusról ezekben a példátlan időkben.

A lezárások és az utazási tilalmak jelentős hatást gyakoroltak a globális iparágakra, de különösen az utazási ágazatot érték súlyos károk. Az iparágban működő vállalkozások pedig felhasználhatják ezt a tudást ahhoz, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak a jelen helyzethez, illetve felkészüljenek a következő időszakra.

Visszaeső keresési volumen turizmus témakörben

Magyarországon a turizmus témájú keresések volumene a 2020-as év elején 10-15%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának számait.

A járvány azonban látványosan megtörte a trendet,

március, április és május hónapban jelentős csökkenés volt megfigyelhető a keresések számában, így 2019 azonos időszakához képest idén áprilisban mintegy 50%-kal volt alacsonyabb a turizmussal kapcsolatos böngészések száma, de a nyári időszak is csak a 2018-as szintet érte el, ami a tavalyi adatokhoz képest átlagosan 15%-os csökkenést jelent. Tovább emelkedett a mobilról indított keresések száma, 2020-ban a felhasználók közel kétharmadára (65%) jellemző ez.

2020 a hazai úti célok keresésének éve lett

2019 márciustól szeptemberig terjedő időszakában szinte egyenlően oszlottak meg a külföldi és a hazai desztinációkra irányuló turisztikai keresések (55-45%). Az idei év jelentős eltolódást hozott ebben az arányban: a Magyarországról indított turisztikai keresések 72%-a irányult belföldi célokra, míg a külföldre vonatkozó keresések 28%-ra estek vissza.

Ha kifejezetten a szálláshelyekre irányuló kereséseket vizsgáljuk, akkor is hasonló trendeket láthatunk: 2020 március és augusztus között a keresések 84%-a volt belföldi irányultságú, szemben az egy évvel korábbi 55%-kal.

A belföldi keresések júliusban, a nyári főszezon tetőzésekor 11%-kal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a nemzetközi szállásokkal kapcsolatos böngészések – szintén júliusban – közel 50%-kal csökkentek. Fontos kiemelni azonban, hogy a magyar desztinációkra vonatkozó keresések növekedése mellett is összességében 10%-os volt az éves csökkenés a teljes volumenben 2019 júliusához képest.

Csökkenő külföldi kereslet Magyarország, mint úti cél iránt

A határok lezárása a külföldről érkező, Magyarországra vonatkozó keresések volumenére is hatással volt. A nemzetközi keresések száma 2020-ban 57%-kal csökkent, és az országok közötti megoszlás is jelentős változásokon ment keresztül.

Míg Németország megőrizte vezető pozícióját, addig például Olaszország több helyet esett vissza a keresési listán 2019 számaihoz képest. Jól mutatja a külföldről érkező szállás jellegű keresések csökkenését, hogy Magyarországra Magyarországról 31-szer több keresés történt, mint a második helyezett Németországból.

A koronavírus-járvány teljesen átformálta a turisztikai preferenciákat, szokásokat és lehetőségeket. A Google által mért magyarországi keresési trendek egyik legnagyobb tanulsága, hogy a hazai turisztikai iparág jelenleg túlnyomó részben a belföldi kereslettől függ. A Google segítséget kíván nyújtani az új helyzethez való alkalmazkodásban. A Google Trends valós idejű keresésekből származó információkat szolgáltat a piac szereplői számára, a hetente frissülő COVID-19 közösségi mobilitási jelentések pedig a hivatalos szervek számára szolgáltatnak hasznos és nyilvánosan elérhető információkat a járvány elleni hatékony védekezéshez – mondta Erdős Ádám, a Google iparági menedzsere.

Magyarországról külföldi országokra 41%-kal kevesebbet kerestünk 2019-hez képest.

A drasztikus csökkenés mellett a legnépszerűbb úti célok sorrendje is megváltozott: 2019 azonos időszakához képest Horvátország átvette a vezetést Olaszországtól, utóbbi desztináció egyébként a legnagyobb volumencsökkenést szenvedte el a vizsgált időszakban: idén közel 70%-kal csökkent az országra irányuló keresések száma.

Változó szálláshely preferenciák

A Google keresési adatai alapján tehát a magyarok nem mondtak le teljesen az utazásról idén nyáron sem, azonban szokásaik nagyban változtak.

Ez a változás nem csak az úti célokon, hanem a választott szálláshelyek típusain is meglátszik. Habár a turisztikai jellegű kereséseken belül a hotel kategória továbbra is háromszor akkora, mint más szállástípusok, 2020 március-szeptember időszakában az „egyéb szálláshelyek” (apartmanok, panziók, vendégházak stb.) és a kempingek népszerűsége a járvány ellenére is 10%-os növekedést ért el 2019 azonos időszakához képest.

Ha pedig a szállás kategória pontos keresési kifejezéseit vizsgáljuk, az is kiderül, hogy a legnagyobb növekedés a vidéki és „nem hotel” típusú böngészéseknél figyelhető meg, helyenként két-háromszoros növekedést mutatva az előző évhez képest. A legnagyobb emelkedés a „wellness faház szállás” (+383%), a „szállás Tisza-tó” (+142%), az „erdei szállás” (+140%) és az „olcsó balatoni szállás” (+129%) keresési kifejezéseknél volt tapasztalható.

Vidéki és természetközeli desztinációk előnyben

A kevesebb ember, a nagyobb terek és a természet közelsége is magyarázhatja, hogy a vizsgált időszak legnagyobb nyertesei turisztikai szempontból a vidéki desztinációk.

A Magyar Turisztikai Ügynökség #itthonbiztonságos kampányának – melynek keretében többek között a „Magyarország visszavár” aktivitásaival, a különböző hazai turisztikai célpontokat bemutató YouTube videókkal, vagy akár az elektronikus zenei virtuális országjárás videósorozattal lehetett találkozni – szintén a magyarok országon belüli utazási kedvének visszaállítása volt a célja, ezzel fokozatosan újraindítva a szálláshelyek forgalmát.

Hatalmasat nőtt az érdeklődés a vidéki településekkel kapcsolatban, többek között a Tisza-tó partján fekvő Poroszló (+58%) vagy Tiszafüred (+22%), a Balaton környéki települések, amelyek közül látványosan kiemelkedik Badacsonytomaj (+30%), a Békés megyei Szarvas (+19%), vagy a Kelet-Magyarország Káli-medencéjeként is emlegetett Noszvaj (+14%) iránt.

A Covid negatív hatása leginkább a fővárosban látványos:

a TOP10 legkeresettebb magyarországi város közül a legnagyobb visszaesést tapasztalta a keresési adatok alapján (-54%).

A vidék dominanciáját mutató trendek a látnivalók népszerűségének alakulásán is meglátszanak: a Balaton környéki és természetközeli látványosságok tudták a legnagyobb népszerűség-növekedést elkönyvelni 2020 vizsgált időszakában. A Folly arborétum keresései például 107%-kal nőttek 2019 azonos időszakához képest, s a Turai kastély (+208%) és a Rudabányai tó (+109%) iránti érdeklődés is hatalmasat emelkedett ezekben a hónapokban.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!