2018.12.10. 07:36
Meggyújtották a második adventi gyertyát is Debrecenben
Debrecen - Komolay Szabolcs: Debrecen az ország lelkiségének egyik központja.
Debrecen - Komolay Szabolcs: Debrecen az ország lelkiségének egyik központja.
Fellobbant a második adventi gyertya a város adventi koszorúján vasárnap késő délután Debrecen főterén. A gyertyát a színpadi fellépések után Balogh Anna Kíra és Bunda Bálint, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes két ifjú tagja gyújtotta meg.
Az eseményen a jelenlévőkkel Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere osztotta meg gondolatait, többek között arról beszélt, hogy az adventi időszak összeköti az embereket, erősíti az összetartozás érzését. – A város története során mindig is annak köszönhette az erejét, hogy a polgárai érezték a város és az egymás iránti felelősséget. Mindig ott volt bennük a remény, hogy összefogással, közös cselekvéssel segíteni tudnak egymáson, együttes erővel a problémák is megoldódhatnak. Debrecen évek óta arra törekszik, hogy a keresztény közösség legnagyobb ünnepeikor a történelmi egyházak, a civil szervezetek és a város lakói közösen ünnepeljenek.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/k3uf_z3phPDqQPVbnGPgKz4J_E3-OWsHQBedJcAaPH8/fill/9000/6000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzNzc3YmM1NDgyZDQ4YzNhNTU3NTU0NDI2ZjI0ZTQ4.jpg)
Fotó: Matey István
Az adventi gyertyagyújtás után a Piac és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán a legismertebb zsidó ünnep, a hanuka kezdete követte. Hanuka a fény ünnepe, ahol arra emlékeznek, hogy több mint 2000 évvel ezelőtt az ókori Izraelben a makkabeus szabadságharcosok, hogyan verték vissza a görög szír elnyomást. Miként is szabadították fel saját hazájukat, legszentebb templomukat Jeruzsálemben. Emellett hogyan gyújtotta újra meg az egész zsidóság nevében a zsidóság egyik legfontosabb szimbólumát, a menórát, a hétágú mécsestartót.
Komolay Szabolcs alpolgármester beszédében azt mondta: – Sokszor szokták mondani, hogy Debrecen az ország lelkiségének egyik központja, amit a jelenlegi esemény is csak erősíteni, bizonyítani tud. A Debreceni Zsidó Hitközség szerves része a városnak, az itteni zsidóság megélheti identitását, vallását, részt vesz a város kulturális életében, és együttműködik velünk.
- Nagy Emese -
[related-post post_id="4072290"]
[related-post post_id="4068499"]