Debrecen hírei

2018.11.27. 16:17

Segítettek az igazi hősöknek

Budapest - Nagyszabású jótékonysági reggeli keretein belül mutatták be a Szuperhős Naptárt.

Budapest - Nagyszabású jótékonysági reggeli keretein belül mutatták be a Szuperhős Naptárt.

Több mint egymillió forint gyűlt össze a Debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára azon a jótékonysági reggelin, amelyen a Szuperhős Naptár debütált a nagyközönség előtt. (A naptáron a debreceni Gyermekhematológiai és Onkológiai osztályon kezelt beteg gyerekek szerepelnek, akik a fotózásra – betegségüket kis időre elfeledve – szuperhősök bőrébe bújhattak.). Az esemény megálmodója és egyben megvalósítója, két fiatal hölgy, nevezetesen a nádudvari illetőségű modell, Örvendi Cintia, aki a Debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány nagykövete és Balázs Kata rendezvényszervező, a Luxury Project Events tulajdonosa.

A fővárosi karitatív esemény otthonául a Ludwig rendezvényhajó szolgált, ahol alig 2 óra alatt teljesült a szervezők célja, ugyanis két infúziós pumpa ára (1.1 millió forint) gyűlt össze adományokból, illetve licitálásokból. A „Szuperhősök” közül öten a családjukkal vettek részt az eseményen, de természetesen a cívisvárosi alapítvány képviselői is résztvevői voltak a rendezvények, ahogy sztárvendégből sem volt hiány, hiszen megjelentek többek között a Social Guru csapatának tagjai, Szabó András Csuti, Hódi Pamela és Viczián Viktória (Miss Earth Hungary 2017).

A rendezvény az 5 éves Kittyke szavalásával kezdődött, azt követően a Debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány mutatkozott be, majd Katona Zoltán, a Szuperhős Naptár koncepció kitalálója mesélte el a fotózás történetét. A jótékonysági reggeli remek hangulatát tovább fokozta Johnny K. Palmer énekes, aki három különleges és közönséget megmozgató dalt adott elő, majd őt követte a nemzetközi porondon is elismert tangós páros, a Milonga and More táncos produkciója, Balog Szilvia és Tatorján József előadásában. Az esemény végén az összegyűlt adományt hivatalosan átadták a Debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára.

HBN


[related-post post_id="3693329"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!