Debrecen hírei

2018.09.24. 17:14

Hazai élvonalban a debreceni nukleáris medicina

Debrecen - 60 éves a debreceni nukleáris medicina címmel tartottak tudományos ülést hétfőn a Kenézy Villában.

Debrecen - 60 éves a debreceni nukleáris medicina címmel tartottak tudományos ülést hétfőn a Kenézy Villában.

A rendezvényt a Debreceni Akadémiai Bizottság Nukleáris Medicina Munkabizottsága szervezte. – 1958-ban Petrányi Gyula professzor a II. számú Belklinika akkori igazgatója rendelte meg a Szovjetuniótól az első izotópszállítmányt, amelyet pajzsmirigybetegek kezelésére használtak fel. Innen számítjuk a nukleáris medicina, más néven a molekuláris képalkotás debreceni indulásának dátumát. A konferencia erről az eseményről emlékezik meg, egyben igyekszik bemutatni, hol tart most a szakma, s milyen folyamatos fejlődés során jutott el idáig – mondta dr. Galuska László, az MTA doktora, az MTA DAB Nukleáris Medicina Munkabizottság elnöke.

Kelet-Európában is első

A nukleáris medicina radioaktív összetevőt tartalmazó készítmények gyógyászati célú felhasználásával foglalkozó szakterület. – Egyik ága az úgynevezett hagyományos izotópokat használja fel a vizsgálatokban, a pajzsmirigytől az összes belső szerven keresztül az egészen különleges kórformák vizsgálatáig – mondta dr. Galuska László. – Debrecenben a szakma másik ágát Trón Lajos professzor indította útjára. A debreceni Atommagkutató Intézetbe a Szovjetunióból a nyolcvanas években érkezett meg a ciklotron (részecskegyorsító), s ezután hozta létre Trón Lajos professzor munkatársaival a PET centrumot, amely nemcsak Magyarországon, hanem a kelet-európai régióban is az első volt. A központ a mai legmodernebb képalkotó technológiát alkalmazza, amely elsősorban az onkológiai betegségek ellátásában vált nélkülözhetetlenné. – Büszkén mondhatjuk, hogy a Debreceni Egyetem fennállásának 100 éve alatt a nukleáris medicina immár 60 éve van jelen, és nagyon komoly fejlődést tud felmutatni, amire az egyetem és a város is büszke lehet – zárta a szavait dr Galuska László.

PtkI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!