2012.06.05. 13:30
A Lokinál kialakult egy alapcsapat a szezon során
Labdarúgás - A legtöbbet Korhut, Mészáros és Szakály játszott a DVSC-Teva együttesében.
Labdarúgás - A legtöbbet Korhut, Mészáros és Szakály játszott a DVSC-Teva együttesében.A Loki hivatalos honlapja elkészítette a mögöttünk hagyott 2011/2012-es szezon statisztikáját: ebből kitűnik, hogy a DVSC-Teva balhátvédje, Korhut Mihály töltötte a legtöbb percet a pályán. Az NB I-be az elmúlt egy évben szinte berobbant védő 29 meccsen szerepelt a gárdában, csupán egyszer cserélték le, míg egy kilencven percet – a DVTK ellenit – eltiltás miatt volt kénytelen kihagyni.
Ugyancsak huszonkilenc összecsapáson jutott szóhoz a csapatkapitány Szakály Péter, Szaki 28 alkalommal kezdett és egyszer becserélte Kondás Elemér. A játékpercek tekintetében mégis megelőzi őt a 28 meccses Mészáros, ugyanis a válogatottban is bemutatkozott belső védő csupán egyszer nem játszotta végig a találkozót.
Az is szembetűnő, hogy a lista első tizenegy helyén azok a játékosok találhatók, akik az idény úgynevezett alapcsapatát is alkották, hiszen a legtöbbször a Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga, Bouadla, Szakály – Kulcsár, Coulibaly felállásban kezdett a Debrecen. Ez az összeállítás a tavasz végére úgy módosult, hogy Simacot Máté Péter kiszorította a védelem tengelyéből, a beteg Novakovics helyett pedig Verpecz István állt a kapuba.
Akadtak távozók
Az említetteken kívül Yannick Mbengono (21) és Stevo Nikolic (20) is igen gyakran pályára lépett, többnyire csereként, azaz velük próbálta frissíteni a csapatot a szakmai stáb. A képet árnyalja az a tény is, hogy a gárdából Ferenczi János és Farkas Balázs sokáig küszködött sérüléssel, illetve betegséggel, Zahovaiko és Mijadinoszki már nem a keret tagja, Szilágyi a télen Pápára került kölcsönben, Meyé pedig ugyanebben az időszakban érkezett a DVSC-hez.
HBN-TN
Játékosok, játékpercek
Játékos Mérkőzés Kezdő Becserélve Lecserélve Játékidő (perc)
Korhut Mihály 29 29 0 1 2583
Mészáros Norbert 28 28 0 1 2511
Szakály Péter 29 28 1 9 2447
Varga József 26 25 1 0 2294
Adamo Coulibaly 27 27 0 8 2277
Nenad Novakovics 25 25 0 0 2250
Dajan Simac 25 23 2 1 2049
Bódi Ádám 29 25 4 16 2042
Nagy Zoltán 24 23 1 3 1995
Selim Bouadla 24 22 2 6 1892
Kulcsár Tamás 23 19 4 14 1436
Yannick Mbengono 21 7 14 7 942
Rezes László 17 10 7 10 812
Stevo Nikolic 20 7 13 4 805
Nikolov Balázs 9 8 1 1 746
Máté Péter 10 7 3 1 640
Luis Ramos 13 6 7 0 600
Verpecz István 5 5 0 0 450
Roguy Meyé 6 2 4 2 225
Mirszad Mijadinoszki 3 2 1 0 203
Illés Gyula 3 2 1 2 169
Farkas Balázs 4 0 4 0 58
Dombi Tibor 6 0 6 0 54
Spitzmüller István 3 0 3 0 52
Bernáth Csaba 2 0 2 0 37
Ferenczi János 2 0 2 0 34
Vjatseslav Zahovaiko 2 0 2 0 23
Szilágyi Péter 1 0 1 0 4
Forrás: dvsc.hu
Korábban írtuk: