Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.15. 14:09

Tiszaújvárosi alkotótábor a fúzió jegyében

<p>Tiszaújváros - Április 21-e és május 1-je között rendezik meg a III. Tiszaújvárosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort, amelynek mottója a fúzió, azaz egyesülés lesz.</p>

"Tiszaújváros egy fiatal város, nincsenek évszázados múltra visszatekintő hagyományai, de érzékenysége és fogékonysága, valamint a kultúra iránti érdeklődése folyamatosan kelt életre újabb és újabb rendezvényeket, eseményeket" Mátyás Zoltán, a Derkovits Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója ezen mottó jegyében beszélt az alkotótábor gyökereiről.

"Két évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy hozzunk létre Tiszaújvárosban egy képzőművészeti alkotótábort – magyarázta Mátyás Zoltán. – Ezt megelőzően már voltak a városban hasonló próbálkozások, de az igazi magját intézményünk teremtette meg. Az első két évben ukrán, erdélyi és magyar művészek részvételével zajlott a tábor."

Idén nyolcan jönnek

Az igazgatótól megtudtuk: a kezdeti lépések után arra az elhatározásra jutottak, hogy az elmúlt évek tanulságai alapján tekintsenek távolabb, s bővítsék a meghívott vendégek körét, több országot is figyelembe véve. "Ebben az évben nyolc művészt hívtunk meg, Ildikó Pálovát Szlovákiából, Janusz Ciwiczkit és Rena Wotát Lengyelországból, Fazakas János Lászlót, Vorzsák Gyulát és Székely Miklóst Romániából. Hazánkat pedig Urbán Tibor és Lukács Róbert képviseli."

"Célunk egy szakmailag rangos művésztelep létrehozása, mely bemutatkozási lehetőséget biztosít a környező országokban, illetve a Magyarországon élő művészek számára egyaránt. A külföldön élő magyar festők találkozása alkalmat ad arra, hogy az egyetemes magyarság problémáival is közösen ismerkedjenek. Ezáltal bővítjük a kapcsolatokat és a kiállítási lehetőségeket a hazánkban élő és a környező országokban alkotó művészek között. Célunk továbbá, hogy a résztvevők képet kapjanak a kortárs művészet aktuális helyzetéről, a régió művészetéről."
"Szeretnénk ezzel a művészteleppel hagyományt teremteni, mely látható nyomot hagy mind a tiszaújvárosi, mind a magyar művészeti életben, kiállítás látogatóban, utcai járókelőben egyaránt."

Az egyesülés a téma

"Az április 21-én kezdődő alkotótábor témája a fúzió, azaz egyesülés, mely a festészet különböző eszközeivel, műfajával és lehetőségeivel jeleníti meg az adott témát. E fogalomra reflektáló művészek a festészet különböző területeit képviselik, de szellemiségükben mégis hasonlóak. Fontosnak tartjuk, hogy a város lakói is bevonhatóak legyenek az alkotótelep munkájába, s ezáltal közelebb kerülhessenek a művészekhez, a képzőművészethez. Tervezzük a közönséggel közös akció létrehozását, mely bevonja az érdeklődőket a közös gondolkodásba, ezáltal részesei, résztvevői lehetnek az alkotómunkának. Ebből az alkalomból május 1-én egy közösségi performanszra készülünk, ahol a közönség bevonásával készítenek majd nagyméretű közös alkotásokat a művészek Tiszaújváros főterén. A program egy bemutatkozó kiállítással zárul a Városi Kiállítóteremben" – mondta Mátyás Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!