2018.07.18. 12:23

A meztelen dalok súlya izgatja most

Debrecen - A Campus az egyik kedvence, üdítőnek tartja a fesztivál urbánusságát. Interjú Lovasi András Kossuth-díjas zenész, énekes, dalszerzővel.

Az idei Campus Fesztiválra is megérkezik a Lovasi’18 turné. Mire számíthat a közönség?

Sokan kérdezik, hogy a Lovasi 50 után miért lett 18? Többek között ma anyukám is megkérdezte, hogy kisfiam, most akkor mi ez a Lovasi’18? Nem kell nagyon belegondolni, a 2018 miatt lett így elnevezve. Ez tulajdonképpen a tavalyi ötvenéves szülinapi koncertemnek egyfajta továbbgondolása. Ugyanaz a metódus, ugyanaz a lényeg, hogy a két legfontosabb zenekar az életemben, a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag zenészeivel és dalaiból egy életmű koncert jöjjön létre. Viszont ebben a tavalyi arénás koncerthez képest legalább 40-50 százalékban más dalokat játszunk. Jó, mert bőven van miből válogatni. Nyilván vannak kötelező darabok is, melyeket minden bulin illik előadni. Hiszen az emberek szeretnék hallani azokat a dalokat, amik fémjelezték az együtteseket. Ez a turné alapvetően egy nyári fesztiválműsor. Az arénás koncert „fékezett habzása” után ez az elejétől fogva táncosabb és rockosabb, a legismertebb számainkat játsszuk benne.

Így összeért ez a két zenekar.

Igen. Amikor ötvenéves lettem, jó apropó volt arra, hogy egységként kezdjem el nézni azt, amit eddig csináltam. Igazából addig eszembe se jutott. A Kiscsillag zenekarral Kiscsillag számokat játszottunk, ha volt véletlenül Kispál koncert, annak a zenekarnak a számaiból csináltunk egy válogatást. Utóbbival nem turnéztunk, csak Orfűn játszottunk, ilyen értelemben pedig frissek maradtak a dalok. Az aréna koncerten pedig az általam legjobbnak, legsikerültebbnek vagy legfontosabbnak tartott számokat – tekintet nélkül arra, hogy hova írtam – állítottuk színpadra. Ez bizonyos értelemben olyan jól sikerült, hogy mindenki azt mondta, csináljuk még. Nem is kellett erőltetni semmit, hiszen egy jó szellemű társaság egyesült ebből a két zenekarból.

Rengeteg dal van már mögötted. Van olyan, ami kifejezetten közel áll a szívedhez?

Ez most egy olyan szerzemény, amit senki sem ismer. Általában az új dalaimmal vagyok elfoglalva. Az ember megír egy dalt, újra és újra játssza, valamint újrahangszereli, nem engedi el a kezét. Valamilyen módon ezek mégis önálló életet kezdenek élni.

Mindig azok a legizgalmasabbak, amik még nincsenek készen, amiket éppen most írok.”

Egy olyan szólóalbumon dolgozom, amin elég személyes dalok lesznek. Már 14-15 szám készen van, illetve van még négy-öt, ami majdnem kész. De talán nem is akarom tovább írni ezeket se, mert 10-11 dalnál többet nem tervezek az albumra. Elég csupasz nóták, nem akarom ezeket nagyon bonyolultra hangszerelni: egy szál akusztikus gitár, egy szál zongora, egy-két kiegészítő hangszer – tényleg minimál. Ez az album egész más hangulatú lesz, mint a korábbiak.

Mi miatt lett letisztultabb szerinted?

Nem tudom, most ez érdekel. Olyan dalokat akarok írni, amik mindenféle mankó nélkül, önmagában megállnak. Szöveg, kíséret, ének és kész. Most ez érdekel, lehet két év múlva más fog. Mióta ötven lettem, óhatatlanul sok mindent más fénytörésben látok, máshogy állok az eddigi dolgokhoz. Például, hogy eddig ilyet még nem csináltam, és vajon meg tudom-e csinálni? Ráadásul nehéz nagyon csupasz dalokat írni, amik jók is. Ez a legmeztelenebb szituáció, itt lehet a legkevésbé elbújni.

Az, hogy ötvenéves lettél, vízválasztó az életedben?

Nem. Csak az lett belőle. A saját privát életemben nem különösebben ünnepeltem meg, hogy úristen, ötven lettem. Hiszen ez az átlagember többségének is sikerül, bár néha úgy éreztem, de jó, hogy még élek (nevet). Azzal, hogy elkezdtem visszafelé nézni, sok minden előjött, akár gyerekkoromból is. Azzal, hogy valamilyen módon összegeznem kellett – mert ugyebár készült egy dalszövegkönyv is – szintén visszaástunk a múltba. Óhatatlanul elkezdtem foglalkozni a régi dolgaimmal. Eddig mindig azzal foglalkoztam, ami épp előttem van.

Amikor a régi alkotásaimat hallgattam, rosszul éreztem magam, mert arra gondoltam, hogyan lehetett volna jobban megcsinálni. Kicsit a szőnyeg alá söpörtem ezt az egészet, de mivel elő kellett vennem, furcsa érzéseket hozott elő belőlem.”

Ez a szólóalbum is valamilyen módon ennek a hozadéka (novemberben jelenik meg – a szerk.), csak nem lett kész, meg már túl sok is lett volna. Ezek a dalok eredetileg azzal a koncepcióval indultak, hogy az első ötven évemet felszabdalom ötévente, így lesz rajta maximum 11 dal rajta. Az első dal mondjuk négy-, a második kilenc éves koromból való, az utolsó három-négy pedig inkább a jelennel és a jövővel foglalkozik, az életkorhoz köthetően fűződnek egymáshoz.

Visszajáró vendég vagy a Campus Fesztiválon, milyen érzésekkel jössz?

A régebbi Campus Fesztivál a Vekeri-tónál még hektikus volt, olyan emlékem is van, hogy egy frissen kivágott erdőben „sikerült” a mikrobuszom olajteknőjét levernem, mert alul elérte egy fatuskó. Ez kicsit kellemetlenebb emlék, mert akkor sehova nem tudtunk továbbmenni, viszont olyan szempontból pozitív, hogy nagyon kedvesek voltak a szervizben. Összességében a Campus az egyik olyan fesztivál, amit kifejezetten szeretek. Ez az urbánus része igazán üdítő, hogy nem kempingezők vannak, hanem ez inkább a város rendezvénye. Nyilván jönnek a környező térségekből is, de én azt látom, hogy ez egy fontos, nagy esemény Debrecennek. Sokszor pedig nem is feltétlenül egy-egy zenekar miatt mennek ki a látogatók, hanem csak azért, hogy megnézzék, mi zajlik a városukban. És szerintem nem is baj, hogy nem csak a fanatikus rajongók jönnek.

- Vass Kata -