Világgá mentem

Ezek persze nem komoly elhatározások, a legtöbben maximum a következő utcáig jutnak el, s hamar rájönnek, az otthon melegét nem helyettesítheti a kalandvágy, a forrongó indulatok pedig hamar elcsitulnak. A tinédzserek lázadásai már komolyabb veszélyeket rejtenek magukban, dühtől, sértettségtől elvakultan az arra hajlamosak könnyen keveredhetnek rossz társaságba. Elszakadni a hamis barátoktól azonban már sokkal nehezebb.

Nem tudhatjuk, mi van azoknak a fiatalkorúaknak a fejében és a szívében, akik lakásotthonokban töltik kamaszéveiket. Nem ismerjük a sebeket, a csalódottságot, a dühöt, az esetleges félelmet, amit a családból történő kiszakítás szült bennük.

De a „világgá megyek” érzés gondolata nem jön csak úgy. A szülőre, a nevelőre hárul annak felelőssége, hogy észrevegye: valami gond van. Olykor egy atyai jótanács, egy komoly beszélgetés, egy kis odafigyelés is megelőzheti egy-egy gyermek elcsatangolását. Addig jó, míg csak csellengésről beszélhetünk, s nem egy klasszikus értelemben vett eltűnt személyről. Egy biztos, senki nem megy el ok nélkül otthonról.