szon-sportoldal

2007.12.10. 10:07

Új amerikai kosaras az NYKK-nál

<p>A Falco KC elleni szombati vereséget követően Nyíregyházára érkezett a színesbőrű Garry Buchanan, aki a szerdai, Klosterneuburg elleni, idegenbeli Közép-európai Liga-mérkőzésen amolyan próbajátékon vesz részt.</p>

Azt talán túlzás állítani, hogy megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből szombat este a Marso-Vagép NYKK, de tény: a Falco elleni, 90–86-os vereséggel zárult élvonalbeli férfi kosárlabda-mérkőzésen volt esélye a győzelemre.

Megítélésünk szerint a kulcsmomentum az volt, amikor 79–76-os vezetésnél nem sikerült kosárral befejezni az akciót, és a kontrából pedig Borszéki triplát dobott. A hajrára kipontozódtak a hazai centerek, a mezőnysort pedig erős kritikával illette meccs utáni nyilatkozatában Déri Csaba edző…

– Ha garantált lenne a nyolc közé jutásunk, akkor önmagában nem lenne baj, hogy a legjobb magyar csapat ellen ilyen végjátékban veszítünk – mondta immár kettőt aludva a történtekre a nyíregyháziak edzője. – Vannak ugyanis objektív dolgok, ezek közé tartozik, hogy nagyon nehéz a sorsolásunk, kevés a játékos és az edzés, sok viszont a meccs és az utazás, ám az utóbbi kettőt mi akartuk. De… A mezőnysorból a jelek szerint hiányzik a szürkeállomány, pedig a centerekre szokták azt mondani, hogy buták.

Szakaszzáró

Szerdán utolsó csoportmérkőzését játssza az NYKK a Közép-európai Ligában. A Bécs melletti Klosterneuburgban esedékes mérkőzés 19 órakor kezdődik majd, a nyíregyházi küldöttség kedden indul útnak.

 Ez nálunk most nem így van, ugyanakkor több idő kell ahhoz, hogy ezeket a hibákat, ami a Klosterneuburg és a Novy Jicin elleni hazai valamint a szolnoki és brnói találkozónk mellett most ötödször fordult elő, kellőképpen kielemezzük. Erre a karácsonyi szünetben lesz lehetőségem. Kiszámíthatatlan a csapat, szerdán még Ross Mouton parádézott, szombaton László Róbert játszott jól, de a végén nagyot rontott. Valamit változtatni kell, ez látszik, ha úgy adódik, játékost cserélünk, az erre irányuló lépéseket már megtettük.

Meg bizony, hiszen vasárnap este Nyíregyházára érkezett az amerikai Garry Buchanan. A 191 centis színes bőrű játékost a szerda esti, Klosterneuburg elleni Közép-európai Liga mérkőzésen minden továbbiak nélkül kipróbálhatja a szakvezetés (ebben a sorozatban nincs korlátozva a légiósok száma), ám mivel a magyar bajnokságban egy meccsen csak négy külföldi nevezhető be, a további sorsáról aztán döntenek. A 27 éves, kettes poszton bevethető kosaras a Villanova egyetemen végzett, Európában négy évet játszott, két-két esztendőt húzott le a holland Groningen és az osztrák Gmunden csapatában. Utóbbival kétszeres bajnok lett, a németalföldiek színeiben pedig kupadöntőig jutott.

Kapcsolódó cikkek:

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!