Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.03.11. 16:10

Előzetesben a netes kereskedő

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2013. március 9. napján kelt nem jogerős határozatával a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt K. L. gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2013. március 9. napján kelt nem jogerős határozatával a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt K. L. gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.A végzés indokolása szerint K. L. gyanúsítottal szemben azért indult büntetőeljárás, mert a nyomozás eddigi adatai alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. november 14. és 2013. január 7. közötti időben internetes adásvételi honlapon különböző e-mail címekkel regisztrált és több személynek elektronikai és műszaki cikkeket kínált eladásra.

Az eladásra felkínált termékek vevői a K. L. által megadott e-mail címeken felvették a kapcsolatot a gyanúsítottal és a gyanúsított által megadott K. L. nevére szóló bankszámlaszámra a sértettel kötött adásvételi megállapodások alapján kialkudott vételárat, vagy annak egy részét átutalták.

K. L. gyanúsított a bankszámlájáról az átutalt összegeket rendszeresen levette, az átutalásokról az általa a banknál megadott hívószámra érkezett sms-ek alapján értesült. A sértetteknek a gyanúsított egyetlen egy alkalommal sem küldte el az adásvételi megállapodások tárgyát képező telefonokat, vagy fényképezőgépet, a pénzösszegek átvételét követően az e-mailes levelezései, illetve telefonon keresztül a sértetteket folyamatosan hitegette, majd azt követően elérhetetlenné vált.

K. L. gyanúsítottnak nem volt szándéka a megállapodásban szereplő telefonoknak, illetve fényképezőgépnek a sértettek részére való eladása és megküldése, hiszen azokkal nem is rendelkezett.

A gyanúsított a sértetteket szándékosan, rendszeres haszonszerzési célzattal megtévesztette. A csalással okozott kár összesen: 829.980 Ft.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban vele szemben több büntetőeljárás van folyamatban.

K.L. gyanúsított állandó munkahellyel nem rendelkezik, megalapozottan feltehető, hogy a bűncselekmények elkövetéséből tartja fenn magát, megélhetését azokból fedezi, mely bűncselekmények elkövetésére rendszeres haszonszerzésre törekedve rendezkedett be.

A bíróság álláspontja szerint ezek az adatok olyan nyomatékkal bírnak, amelyre figyelemmel az újabb bűncselekmények elkövetésének veszélye nem hárítható el más kényszerintézkedés alkalmazásával, csakis az előzetes letartóztatás elrendelésével. Ezentúl a bíróság a szökés és elrejtőzés veszélyét is megállapíthatónak találta.

A határozat ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

Nyíregyházi Törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!