Elment a beregi remete

A napokban kaptam a szomorú hírt: örökre elment a beregi remete, azaz Baksa József. Vámosatyán született 1932-ben, kenyere javát a fővárosban ette meg, de nyugdíjasként hazajött. Itt szerette volna nyugalomban eltölteni hátralévő éveit, de jött az árvíz...

Tiszaszalka, öregek otthona, 2004. január 15. Baksa József ágyán ül, előtte járókeret. Másfél éve már csak ezzel tud közlekedni, bal lábát amputálták. Baksa József árvízkárosult. De nem a sors kegyeltje, ezért aztán nem építettek neki házat, nem kapott kártalanítást. Ahogy mondani szokták: rosszkor volt rossz helyen.

– Itt születtem Vámosatyán – meséli. – Budapestre 1952-ben költöztem. A Csepel Vas- és Fémműveknél dolgoztam, onnan mentem nyugdíjba. A szülőföld visszahívott, hisz itt, Újtanyán volt apám gépész. Itt nőttem fel. Budapesten eladtam szép lakásomat és 1994-ben megvettem itt egy négyhektáros földterületet, építési engedélyt kaptam. Két év múlva le is költöztem, villanyt vezettettem a telekre fél millióért, vásároltam hidrofort, meg mindent, ami kell. Betonalapot építettem leendő házam alá. Ki gondolta volna, hogy 2001 márciusában itt árvíz lesz. Amikor átvágták a 41-es főutat, annyi időm maradt csak, hogy bevágjam magam a kocsiba és elmeneküljek. Szinte mindenem odavesztett.

– Amikor hazajöttem – mondja, miközben tanyája felé tartunk –, még élt édesanyám Vámosatyán, hozzá jelentkeztem be. Amikor ő meghalt, lemondtam az örökségről. Húgomhoz, Tiszaszalkára jelentkeztem be. Aztán jött az árvíz, de Szalka belterületén nem volt. Az meg senkit nem érdekelt, hogy én tulajdonképpen a tanyán laktam, amit viszont elvitt a víz. Végigjártam minden hivatalt, de mindenütt az volt a válasz: a tanyámon nem volt lakóház, nem vagyok jogosult kártalanításra. Egy irodakonténert kaptam mindössze.

– Érszűkület miatt kétszer műtötték a lábamat, de nem sikerült. Ezért aztán 2002. december 2-án amputálni kellett. Fiam Pesten él, de én nem akarok visszamenni. Az Isobau engedélyes tervet készíttetett egy szép kis házra, csak hát a megyei közgyűlés akkori elnöke azt válaszolta: nem jár. Bérlakást akartak adni Szalkán, de én itt akarok élni a saját birtokomon, mert csak itt érzem jól maga, itt megszűnik a gyomoridegem. Kecskét akarok itt nevelni. Lesz műlábam, ha nehezebben is, de boldogulok majd. Építkezni akarok. Egy kérésem van csak: az irodakonténert ne vigyék el. Alig várom a tavaszt, hogy kiköltözzek a tanyára.

Újtanya, 2004. március 16.

Baksa Józsefet megkeresték a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetétől.
– Egy kályhát és takarót ígértek – fogadott kék konténerében. – A katasztrófavédelemtől is kijöttek, azt mondták, hiba volt ide kiadni az építési engedélyt. Mindenkinek az otthonra akar rábeszélni. De én itt akarok élni a tanyán. Az otthonban 25 ezerről 35 ezer forintra emelték a díjat, nem vették figyelembe, hogy diétáznom kell. Bár hárommillió forint értéket vitt el az árvíz, én azzal is megelégednék, ha kapnék vagy húsz mázsa cementet, meg tizenöt köbméter sódert, hogy építhessek egy pincét, annak a tetejére ráhelyezném a konténert, meg a régi bódét, amit berendeznék mosdónak. Kutat akarok még fúratni, mert a régit tönkretette az árvíz.

Újtanya, 2004. december 9.

– Ha már házat nem építenek, jó lett volna, ha az irodakonténert lakókonténerre cserélik. De legalább most már papírom van róla, hogy a lakásomul szolgáló bodega az enyém. Abban pedig a Vöröskereszt megyei szervezete segített, hogy pincét építsenek, mely szeptember végére el is készült. Erre helyezik majd a konténert, hogy ne kelljen télvíz idején kijárni. Az igazgató úr többször volt kint személyesen is. De még többet köszönhetek Domokos János ezredes úrnak (a Megyei Védelmi Titkárság vezetője), aki közbenjárt, hogy engedélyezzék az éjszakai áram vételét, készül a szekrény a villanyórának, kályha is lesz, gázpalackot is kaptam. Már csak az kellene, hogy gyakrabban jöjjön kis valaki hozzám.

Újtanya, 2005. október 4.

Rossz hírt kaptam a beregi remetétől: levágták a másik lábát is. A napokban tért haza, újra a saját birtokára. – Az átjáró fölé kellene még fedél, de hát nem kapok egy ácsot – mondja.
Keresem a kutyát, Cézárt. – Elment, míg a kórházban voltam – legyint.
Nyíregyháza, 2005. október 20.
Telefonon érdeklődöm. Baksa József örömmel újságolta: bekötötték az éjszakai áramot, meghozták a villanykályhát. De gondozót nem küldtek. Jön a tél. A lakókonténer és a „fürdőbódé” között még nincs tető...

- Györke László -