Labdarúgás

2024.04.27. 21:32

Micsoda dráma! Győzött a DVSC az Újpest ellen!

Jól kezdett a Loki, majd jött a kiállítás és bedarálta ellenfelét a debreceni csapat.

Orosz Krisztofer

Az utolsó percekig kemény csata folyt a DVSC és az Újpest között

Forrás: Kiss Annamarie

Újabb rangadó várt a DVSC futballistáira szombat este 19 óra 30 perctől. Az Újpest látogatott a Nagyerdei Stadionba, akik Mészöly Géza érkezése óta szépen gyűjtögetik a pontokat, de a debreceni labdarúgóknak több oka is van a 200 százalékos teljesítményre: hét közben a MOL Magyar Kupában összejött a Ferencváros–Paks finálé, ami azt is jelenti, hogyha a Tolna vármegyeiek a dobogón végeznek a bajnokságban, a negyedik hely is EKL szereplést ér. A cívisvárosiak a Puskás Akadémia zalaegerszegi vereségének köszönhetően győzelem esetén egy pontra megközelíthetnék Nagy Zsoltékat a pontvadászatban. A kezdés előtt Bárány Donátot köszöntötte Makray Balázs, aki a múlt héten 50. alkalommal szerepelt az NB I.-ben. 

debrecen, dvsc, loki, újpest
Helyzetekből nem volt hiány
Forrás: Kiss Annamarie

A DVSC erősen kezdett 

A találkozót a fehér mezben játszó Újpest kezdte, egészen fantasztikus hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban. Tapogatózó futball jellemezte az első perceket, inkább a fővárosiak birtokolták többet a labdát. Az első lehetőség a Loki előtt adódott, Romancsuk fejese azonban Banai kezében landolt. Néhány perccel később Dzsudzsák Balázs jelezte, még mindig páratlan az a balos, akár világviszonylatban is, de a szabadrúgása néhány centivel fölészállt. A debreceni ultrák úgy döntöttek időközben, tovább színezik a stadiont, a füstbombák látványa tovább fokozta a hangulatot. A budapesti ultrák igaz halkan, de jelezték ellenszenvüket a hajdúságiak iránt. Tovább nyomott a pirosban futballozó együttes, de Baranyai beadását Ferenczi bólintotta fölé. Megérkezni látszott az első vágányra a Vasutas… 

Dzsudzsák Balázs ismét lövésre szánta el magát, de a megpattanó Újpest védő miatt szöglet következhetett. Néhány perces VAR-ozás után Szuhodovszki próbálkozott messziről, Banai újfent bravúrt mutatott be. A percben megtört a jég: Brandon Domingues passzolt középre, s így került a kapuba a labda, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Az első félidőben több helyzet nem volt, 0–0-val mentek az öltözőbe a felek. 

debrecen, dvsc, loki, újpest
A meccs végére már parázs volt a hangulat
Forrás: Kiss Annamarie

A fordulást követően Vajda húzott el a szélen. Tamás egy sárgáért állította meg, de a VAR felülbírálta Berke döntését, Tamás pedig mehetett zuhanyozni. Ettől persze hangosabb lett a hazai közönség, a DVSC játékosai is igyekeztek emelni a fordulatszámon. Teljesen visszahúzódott az Újpest, a hazaiak igyekeztek minél nagyobb nyomás alá helyezni a fővárosiakat. A 60. percben Dzsudzsák Balázs nyesett középre egy labdát, Domingues érkezett mélységből, de a labda mellésuhanyt. A vendégek sem törődtek teljesen bele a ikszbe, kontráikban mindig benne volt a gól veszélye. A 67. minutumban Dzsudzsák ijesztgetett lövéssel, végül Ferenczi fejére varázsolta a játékszert, de Banai a lécre tolta a kísérletet. A debreceni kapitány nagyon elemében volt, Vajdának osztott ki zseniális labdát, de Banai nem akart gólt kapni. A budapestieknél időközben Csoboth lett a középcsatár, de neki is inkább a védekezéssel kellett foglalkoznia. Az utolsó 15 percre Batai Tamást is a pályára küldte Szrdjan Blagojevics. A végjátékra kezdett paprikásabb lenni a hangulat a lelátókon, s a riválisok a pályán is gyűrték egymást. A 83. percben Baranyai került ziccerbe, de mellépattant a lövése. A 88. percben jött a katarzis: Hamzat Ojediran talált a kapuba! Több helyzet nem volt a találkozón, így győzött a DVSC! 

DVSC–Újpest 1–0 (0–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6592 néző, Vezette: Berke Balázs

DVSC: Megyeri – Baranyai, Romancsuk, Lagator, Ferenczi – Ojediran (Manrique 90.), Szuhodovszki (Loncsar 85.), Dzsudzsák (Dreskovics 90.) – Domingues (Bódi 85.), Vajda – Szécsi (Batai 74.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics

Újpest: Banai – Pauljevics, Ambrose (Mörschell 46.), Geiger (Kovács 88.), Tamás – Kobouri – Tajti (Mocsányi 90.), Antzoulas – Csoboth (Sasabe 87.), Kiss (Radosevics 46.) –, Aboubakar. Vezetőedző: Mészöly Géza

Gól: Ojediran 88. perc

Kiállítva: Tamás Krisztián 47. perc

Labdarúgó NB I., 30. forduló 

Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia 1–0 

Paks–Mezőkövesd 2–1 

Diósgyőri VTK–Kecskemét 0–0 

Debreceni VSC–Újpest 1–0 

Kisvárda–Fehérvár 1–0 

MTK Budapest–Ferencváros 1–2 

A következő forduló párosításai: 

Május 3., péntek 

20.00: Fehérvár–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) 

Május 4., szombat 

13.00: Mezőkövesd–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) 

15.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport) 

19.15: Újpest–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) 

Május 5., vasárnap 

16.00: Kecskemét–Paks (Tv: M4 Sport) 

18.30: Ferencváros–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) 

A labdarúgó NB I. állása 

1. Ferencvárosi TC 30 21 5 4 73–27 68

2. Paksi FC 30 16 5 9 48–40 53

3. Fehérvár FC 30 15 5 10 51–39 50

4. Puskás Akadémia 30 12 10 8 49–31 46

5. Debreceni VSC 30 13 6 11 46–39 45

6. MTK Budapest 30 12 7 11 41–54 43

7. Diósgyőri VTK 30 11 8 11 48–49 41

8. Zalaegerszegi TE 30 11 6 13 50–56 39

9. Kecskeméti TE 30 11 5 14 40–44 38

10. Újpest FC 30 10 4 16 38–62 34

11. Kisvárda 30 8 4 18 33–46 28

12. Mezőkövesd 30 5 5 20 26–56 20

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában