2008.06.29. 08:42
A 79. Könyvhét utózöngéje
<p>A műsorban fellépők listáját tekintve, nem láttam viszont annak a személynek a nevét (T. János), aki az egyik legnagyobb tudója, ismerője a témának. Aki mindenképpen – a helyi viszonyok mellett – ápolja a Váci-örökséget.</p>
Nézegettem az alkalomra kiadott műsorfüzetet, s láttam ám, hogy 2008. június 7-én, szombaton 10.00 órától Emléknap lesz „Váci Mihály a tanyák költője és tanítója” cím alatt a II. Mandabokorban. Majd felsorolásban a műsoron résztvevő személyek, együttesek nevei és a végén a szervezők következnek.
A műsorban fellépők listáját tekintve, nem láttam viszont annak a személynek a nevét (T. János), aki az egyik legnagyobb tudója, ismerője a témának. Aki mindenképpen – a helyi viszonyok mellett – ápolja a Váci-örökséget, aki mindig ott van az évfordulós megemlékezések, ünnepségek alkalmával, aki szervezi a koszorúzásokat, és aki megveszi hozzá a koszorút is! És aki prezentálja Váci Mihály összes kiadott művét, s ha felkérik rá! – néhány tárgyi emlékét is.
Kérdésként merülhet fel: hogyan lehet megtartani az „Én szőke városom” szülöttjének, a tanyavilág tanítójának és az értük „Százhuszat verő szív”-nek dobogását kitapintani, megidézni, ha a kellő alkalom kellő pillanatában nincs ott a kellően felkészült személy?! Ezzel egyáltalán nem kívánom kisebbíteni az ott jelenlévők tudását, hozzáértését (L. András), valamint másokét, sőt felmagasztalom azt. De megítélésem szerint akár a házigazdája is lehetett volna az ünnepi eseménynek, gazdagítva azt.
- Pagonyi Szabó János, Nyírpazony -