Postánkból: A félelem oszágútjain

Nagy visszhangot váltott ki a legutóbbi eset, amikor egy autóst megtámadtak a szülők, mert elütött egy kisfiút, aki féktávolságon belül rohant a kocsi alá. Sokan mondtak ezzel kapcsolatban véleményt:

Meddig lehet visszaélni a türelemmel? Hány lincselési (kísérletnek) és verési esetnek kell még megtörténnie? A híradáson és gyors orvosi beavatkozáson kívül miért nem történik megelőző intézkedés? Mindenkinek félni kell? Bármikor megtörténhet? Például velem is, aki sokat utazik? Lehetne sorolni még a kérdéseket, mert egyszerűen közvetlen fenyegetettségről van már szó. Lassan minden ember megtámadva érzi magát. Nehéz szavakat találni az újabb esetre.

Őskori banditizmus talán a legjobb kifejezés. Ahogy az országos fegyelem lazulni látszik (politikai és gazdasági-válság, sztrájkok) a bűnözéshez való bátorság is növekszik. Logikus. Konstruktív vagyok – nem csak elemző – mondom a megoldást: szerintem már az első eset után össze kellett volna ülni az Országgyűlésnek és másnapra törvénymódosítást hozni a szülői felelősségről! Mit keresnek kisgyermekek az ország útjain? Emlékszem a két leányomat – akik, azóta felnőttek – kaméleon módjára figyeltem: egyik szemem itt a másik ott (rajtuk).

Ha valami baj történt volna, csak magamat éreztem volna hibásnak. Biztos vagyok, hogy a más országokban, a fejlett világban, ha kisgyermekkel valami sérüléssel járó eset történik, azonnal – törvény adta módon – a szülőt elrettentő módon nyilvánosan felelősségre vonják, ha indokolt és egyértelmű mulasztásról van szó, még be is csukják a dutyiba. Nálunk legalább a felfüggesztett börtön lehetőségét kilátásba kellene helyezni. Biztos, hogy visszatartó ereje lenne. Hol a határ? A gondatlanságot a szülő elismeri-e, a bíró hogyan mérlegel majd? Egy biztos, a gyermek megsérül és ezt meg kell előzni.

Amit nem értek, az emberek, „a dühöngő helyiek” miért viselkedhetnek ilyen módon Nyírkátán, Olaszliszkán, Sajóbábonyban, Ózdon. Csupán erős felindulás csoportosan? Nem félnek senkitől, semmitől? Igazuk van, mitől féljenek? Azért én döntöttem: a mai naptól kezdve – biztos, ami biztos – a kocsimba beraktam a kőbaltát és a bunkót, meg fogom magam védeni. Ha harc, hát legyen harc, bár tisztában vagyok azzal, hogy nem ez a megoldás. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

Hadas Attila