Sport

2019.03.30. 13:23

Vasárnap délelőtt ismét Rotary Futófesztivál

Debrecen - A hétvégén immár kilencedik alkalommal várja a futás szerelmeseit a Rotary Futófesztivál, mely már évek óta a tavaszt ez a sportesemény nyitja meg.

Debrecen - A hétvégén immár kilencedik alkalommal várja a futás szerelmeseit a Rotary Futófesztivál, mely már évek óta a tavaszt ez a sportesemény nyitja meg.

A program a hagyományos jótékonysági futással indul, melynek távja 1993 méter. A verseny célja minél több embert megmozgatni kortól és edzettségi szinttől függetlenül. A résztvevők nemcsak egyéniben, de csapatban is nevezhetnek, akik kedvet kaptak a futáshoz, hiszen a legnagyobb létszámban résztvevő csapat egy félautomata defibrillátort nyer.

Több távon is

Tizenegy órától az edzettebbek állnak rajthoz; ők több maratoni táv közül is választhatnak. A szervezők természetesen ezúttal is szeretettel várják a kerekes­székes versenyzők jelentkezését is. A célban minden versenyző egy különleges, egyedi tervezésű érmet kap, mely Debrecen nevezetességét, a Nagytemplomot ábrázolja. A mezőny a II. János Pál pápa térről rajtol, s az egyben a cél is lesz majd.

HBN


[related-post post_id="4185524"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!