Sport

2019.02.01. 08:42

DEAC: fontos siker a Szeged ellen

Debrecen - A Naturtex-SZTE Szedeák együttesét fogadta csütörtökön este, az NB I alapszakaszának 18. fordulójában az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a DEAC kosárcsapata.

Debrecen - A Naturtex-SZTE Szedeák együttesét fogadta csütörtökön este, az NB I alapszakaszának 18. fordulójában az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a DEAC kosárcsapata.

Tizenkét pontos győzelmet aratott a DEAC az NB I/A 18. fordulójában, csütörtökön este az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A rossz kezdés után valósággal átgázoltak a Szegeden a debreceniek, így még az is belefért, hogy a végére visszavegyenek a tempóból – számolt be róla a Deacbasket.hu.

Hullámzó teljesítmény

Hazai oldalon két mérkőzés után visszatért a kezdőcsapatba Milos Boriszov, ellenben a vendégek válogatott játékosa, Juhos Levente nem tudta vállalni a játékot. Nagy iramban kezdődött a találkozó, a DEAC igyekezett kihasználni magassági fölényét a palánkok alatt. A negyed derekán Aleksandar Ponjavics vezérletével öt ponttal megléptek a vendégek, míg a hajdúságiak pontatlanok voltak támadásban (13–8). A folytatásban sem találta a ritmust a DEAC, az 50. A csoportos mérkőzésén irányító Berényi Sándor magához is hívta övéit. Ez megtette a hatását, Manigat és Dugat kosaraival a játékrész végére utolérték a csongrádiakat (17–17). A második tíz perc elején Polyák László kosarával a vezetést is sikerült átvenni, a nagyszünetben 43–26-ot mutatott az eredményjelző.

Ott folytatta a második fél­időt a DEAC, ahol az előzőt abbahagyta, Dugat középtávolijával és Ivosev triplájával hamar húsz fölé nőtt a fór (48–26). A záró felvonásban érezhetően visszavettek a hazaiak, s ezt ki is használták a szegediek. De sikerült rendezni a sorokat, a DEAC győzelmét nem fenyegette semmi. Berényi Sándor együttese ezzel, ha ideiglenesen is, de előrelépett a felsőházi rájátszást jelentő 5. helyre.

HBN


A tények

DEAC–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 83–71 (17–17, 26–9, 21–19, 19–26)

Debrecen, 1000 néző. V: Pálla, Tőzsér, Minár

DEAC: Dugat 12, MANIGAT 13/6, Boriszov 6, IVOSEV 17/3, AMIGO 14. Csere: Bognár K. 9, POLYÁK 7/3, Kozák, Omenaka 2, Tóth B. 3, Velkey. Edző: Berényi Sándor

SZEGED: Boltics 8/3, Vágvölgyi 3/3, T. Green 11/6, PONJAVICS 11/6, Sulovics 14. Csere: Wirth 5, KERPEL-FRONIUS G. 12/3, Bonifert 2, Mike 2, Goldring 3, Varga Á., Szatmári. Edző: Andjelko Mandics

Berényi Sándor: Nem volt szép győzelem, de az a legfontosabb, hogy nyertünk. 15–20 perc jó játékkal döntöttük el a mérkőzést. A maradék időben laposan, rosszul kosárlabdáztunk, ezért nem lett nagyobb végül a különbség. A győzelmünk viszont nem volt veszélyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!