Sport

2018.04.19. 07:31

DVSC: na, ez azért sokkoló volt

Debrecen - A Loki sima vereséget szenvedett Felcsúton, nagyon messze került a Magyar Kupa-döntő.

Debrecen - A Loki sima vereséget szenvedett Felcsúton, nagyon messze került a Magyar Kupa-döntő.

A Magyar Kupa elődöntőjében találkozott egymással a Puskás Akadémia és a DVSC, a két együttes az elődöntő első találkozóján randevúzott a Pancho Arénában.

A Loki nyilván arra számított, hogy egy idegenben szerzett góllal javítja majd a továbbjutási esélyeit, de ez nem jött össze a kezdés után, sőt. Mégpedig azért, mert a második percben máris megszerezte a vezetést a Puskás. A Videotontól cseppnyi időre átigazolt Henty talált be, kissé sokkolva a vendégeket. Nem sokkal később újra a csatár veszélyeztetett, de akkor élesen ellőtt a kapu előtt.

Furcsa döntés

A bekapott gól után kicsit jobban elkezdte csipkedni magát a cívisvárosi alakulat, de megint a sárgára festett hajú Henty szerezett találatot. Sőt, hogy teljes legyen a siker, Perosevic kézzel tovább vitte a labdát szorongatott helyzetben, Kinyik Ákos lerántotta, a piros jogosnak tűnt, de előtte volt egy szabálytalanság.

A mérkőzésben semmiképpen nem volt benne ez a nagy arányú hazai vezetés, de innentől kezdve irgalmatlan nehéz dolguk lett a vendégeknek. A félidőt végül abból a szabadrúgásból szerzett találat miatt abszolváltuk 3–0-ra, ami egy hazai szabálytalanságból indult. Nem volt az első negyvenöt percben sok igazság, de a Loki sem játszott jól.

Azért bármennyire is igyekezett a Debrecen a folytatásban, nem sok esélye maradt arra, hogy mentse, ami menthető, sőt beakadt ott a negyedik is. A Loki két hét múlva gyürkőzhet neki, de sanszos, hogy ez már elúszott.

HBN


A tények

Magyar Kupa elődöntő, első mérkőzés

Puskás Akadémia – DVSC 4–0 (3–0)

Pancho Aréna, 818 néző. Vezette: Erdős (Szert, Szécsényi)

Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski – Molnár G., Balogh B., Mevoungou, Knezevic (Diallo 80.), Perosevic (Prosser 69.) – Henty (Szakály 85.)

DVSC: Kosicky – Mészáros, Kinyik, Szatmári, Bényei – Bódi, Jovanovic, Tőzsér, Varga K. (Filip 80.) –

Könyves (Sós 46.), Mengolo (Takács T. 54.)

Gól: 1–0 Henty (2.), 2–0 Henty (31.), 3–0 Perosevic (43.), 4–0 Knezvic (79.)

Sárga lap: Bényei (23.), Poór (54.)

Kiállítva: Kinyik (42.)


[related-post post_id="3833528"]

[related-post post_id="3832857"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!