A tanyagazda, aki "fényt kapott"

Balmazújváros - A Balmazújváros futballistája, Virág Aladár három éve remekül érzi magát a semmi közepén.

Nemcsak a hideg miatt borzongató érzés, amikor a szikrázó januári fagyban megpillantjuk az alföldi kis tanyát a két esztendeje kiszáradt korábbi horgászparadicsom, a Mézeshegyi-tó szomszédságában. Így is kezdhetnénk írásunkat, azonban az igazság az, hogy kora tavaszt idéző enyhe szellőtől simogatva állunk meg Virág Aladárék otthona előtt. Persze, ennek a helynek minden időben megvan a varázsa, hogy mennyire így van ez, arról a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő futballistája tud a legékesebben szólni.

Néha embert sem lát

A sportoló és jövendőbelije három éve gazdálkodik a város zajától távol, ha nem edzésre vagy mérkőzésre kell mennie, akkor a tyúkokat, a rackajuhokat, a fehér- és mangalica disznókat és a fodros magyar ludakat eteti, gondozza.

Amint kiszállunk az autóból, Bundás és Luca, a kis házikó hű őrzői kíváncsian vizslatnak bennünket. Szerencsére nem harapnak, talán azért, mert a gazdájuk is velünk van, ellenben örömükben végigszaglásznak bennünket, és olykor fel-felugranak az idegen nadrágszárára.

– Inkább megkötöm a nagyobbikat, mert nem bír magával – mondja a házigazda Bundásra nézve, és beinvitál bennünket a házba. A kerítésen egy figyelmeztető feliratra bukkanok: „A kutya harap, a macska karmol”.

– Négy évet Cipruson légióskodtam, 2012-ben jöttem haza, akkor már nagy honvágy gyötört – eleveníti fel a történteket Virág Aladár. – Odakint arról álmodtam, hogy hazajövök és lesz egy tanyám. Hogy honnan jött ez a gondolat, ne kérdezze! Én valószínűleg kakukktojás vagyok a családban, mert senki nem sportol, és senki nem gazdálkodik nálunk. Lehet, hogy fényt kaptam... Amikor megtudták a környezetemben, mik a terveim, hülyének nézett a nagy többség, és kérdezték, hogy nem félek-e egyedül. Mondtam, hogy mitől, kitől félnék?

Vannak olyan napok, hogyha nem jön át egy-egy közeli szomszédom, egyáltalán nem látok embert. Az erdő másik oldalán lakik egy idős hölgy, Ica néni, én nem a Fórumban, hanem vele szoktam megkávézni délelőttönként”

– mosolyodik el a férfi, aki közben bemutatja az általa felújított házat: épített búbos kemence felelős a fűtésért, de ha a szükség úgy hozza, a téglából készített tűzhely is elegendő meleget ad. Régi, több évtizedes asztalok, székek és egy hatalmas ágy az, ami rögtön szembetűnik, és persze mindegyik fából készült. A bútorok, illetve a falakat és a mestergerendákat díszítő dekoráció mind „autentikus”, a különböző juhászkalapok, köcsögök és a kifüggesztett háziáldás egy néprajzi múzeumban is helyet kaphatna. A modern technika sem hiányzik azért a házból, természetesen itt is van internet, a falra pedig tévé van szerelve. Azonban a focista elmondja, azt csak lefekvéskor, egy félórára kapcsolja be, mert a készülék duruzsolására alszik el, bár a 2016-os foci Eb-n nézte a magyarok meccseit. Egyébként nem tévézik, hanem olvas, már amikor a ház körüli temérdek teendője engedi.

Fotó: Molnár Péter

– A gazdálkodást a saját káromon tanultam ki, és a környező tanyák lakói is segítségemre vannak. Ami egyébként ebben a legfontosabb, az az állatok szeretete. Nyilván nem ebből élünk még, ám ez lesz a jövő, mert nagy a kereslet az őshonos jószágokra. De azt sem állíthatom, hogy hobbi állattartó vagyok, mert ha kimegyünk, meglátják, hogy van itt munka bőven. Szeretjük csinálni, ez a lényeg. Ez egy életforma – mondja Aladár, akinek a párja a balmazújvárosi gyógyfürdőben dolgozik, majd csak munka után tér haza. Részben a tanya körüli legelők látják el táplálékkal az állatokat, valamint a „gazdasszony” szülei által megtermelt gabona.

Bajuszversenyen járt

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a ház ura nem egy nagyvárosi, nyüzsgő ember. – No, azért én is voltam fiatal – nevet a 35 éves futballista. – Bár a diszkókat annyira nem látogattam korábban sem, mert én a rockzenét szeretem. Cipruson nem lehetett pihenni, ott szerda-szombat ritmusban megy a szórakozás, úgyhogy azt az életet rég megelégeltem. Már a gazdálkodásban szeretnék kiteljesedni. Reggel korán felkelünk, elvégezzük a jószágok körüli teendőket, a párom elmegy dolgozni, én edzésre, aztán délután, este újra az állatokkal foglalatoskodunk – mondta a szembetűnő bajuszt viselő házigazda, nem is álljuk meg, hogy a rendkívüli arcszőrzetre rá ne kérdezzünk.

Fotó: Molnár Péter

– Van nekem egy öcsém, aki tetoválóművész egyébként, ő szőke és nem is rendelkezik ilyen erős szőrzettel, mint én. Először ő növesztett bajuszt, mondta, hogy neki nagyon bejött, erre én is megnövesztettem. Két éve van ilyen fizimiskám, azóta már voltunk bajuszszépségversenyen is. Engem és a páromat nem zavarja, a többi meg nem számít – mondta Aladár, aki az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséghez jut a Balmazújvárosban, de úgy véli, ezt jól kezeli. Mint mondja, eleinte furcsa volt számára a helyzet, de tudja – noha remek erőben érzi magát –, hogy ő sem lesz már fiatalabb, ezért ezt el kell fogadnia. – Amikor lehetőséget kapok, akkor igyekszem minél több segítséget nyújtani az Újvárosnak. Azt látni kell, hogy a nyáron eléggé kicserélődött a társaság, és egy új gárdát felépíteni nem kevés időt vesz igénybe. Az ősz végére elkaptuk a fonalat, bízom benne, hogy egy jó felkészülést követően sikerül kiharcolnunk a bentmaradást – fogalmazott Virág, akitől megtudtuk, júniusban lesz az esküvője.

Nem megyünk messzire, csak a közeli csárdáig, hogy haza is tudjunk találni.”

Aztán most már szeretnénk gyermeket is, mert kicsit le vagyok késve erről, hiszen mindig a foci volt az elsődleges az életemben - mondta a futballista, miközben kérésünkre kukoricával édesgeti magához a tyúkokat, így elkészülhet egy ilyen fotó is.

Az önmagával és környezetével láthatóan tökéletes harmóniában élő házigazda elmondja, a párja is imádja ezt az életet – muszáj neki, szúrja közbe nevetve –, s ő balmazújvárosiként kicsit még könnyebben tudott ezzel az élettel azonosulni, mint aki Debrecenben nőtt fel.

Miután mindezeket meghánytuk-vetettük, lassan indulnunk kell, Aladár mellett Luca kutya és egy cirmos macska is kikísér az autóig. A sportoló mosolyogva int búcsút nekünk az udvari gémeskút mellől, mi pedig kissé irigykedve indulunk el a város felé.

HBN-Tamás Nándor