Sport

2017.04.08. 11:41

Az utolsó szalmaszálért kapkodhat a Balmaz

Balmazújváros - Bali Richárd szerint hatalmas fegyverténynek számítana, ha a Balmaz felülmúlná a Tatabányát.

Balmazújváros - Bali Richárd szerint hatalmas fegyverténynek számítana, ha a Balmaz felülmúlná a Tatabányát.

A nehéz szituá­cióban lévő Balmazújváros a Grundfos Tatabányát fogadja szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabda ligában. A papírforma alapján a vendégek számítanak az összecsapás esélyesének, hiszen Vladan Matic tanítványai a harmadik helyen állnak a táblázaton, ám a kiesés elől menekülő hajdúságiaknak minden pontra égető szükségük lenne a megmeneküléshez. A Balmaz vetélytársa nem csupán a honi pontvadászatban remekel, az EHF-kupában esélye van a négyes döntőbe jutásra, ehhez a német Füchse Berlint kellene búcsúztatnia. A két alakulat októberi bajnokija szoros küzdelmet hozott, végül a tatabányaiak ünnepelhettek, mivel 27–25-re nyerték a találkozót.

Bombaerős névsor

– Bravúrnak számítana a Tatabánya legyőzése, ám gyakorlatilag erre a mérkőzésre úgy tekinthetünk, mint egy utolsó szalmaszálra, amibe bele kell kapaszkodnunk – hangsúlyozta lapunknak Bali Richárd. – Bízom benne, hogy végig szoros találkozót tudunk vívni velük, a hajrában pedig a mi akaratunk érvényesül. Nagyon erős együttes érkezik hozzánk, legutóbb a Ceglédet verték magabiztosan, tizenegy találattal. Vetélytársunk keretét klasszisok alkotják, elég csak Juhász Ádám vagy Székely Márton nevét megemlíteni. Rajtuk kívül minőségi légiósokat vethet be Vladan Matic. A tatabányaiak elsősorban a masszív védekezésre, valamint a stabil kapusteljesítményre összpontosítanak. Általában a hatosfalat alkalmazzák, amelynek tengelyében Ilyés Ferenc dirigál, ám további taktikai lehetőségek vannak a tarsolyukban. Az őszi meccsből nem szabad jelentős következtetéseket levonni, ugyanis azóta rengeteg változás történt.

Elszalasztott esélyek

A tizenharmadik pozíciót birtokló balmazújvárosiakat négy egység választja el a bennmaradást biztosító tizenkettedik helyezéstől. Balázs Sándoréknak a különbség kiradírozására négy fellépésük lesz.

– Számtalan felzárkózási lehetőség adódott előttünk az utóbbi hetekben, de sajnos nem tudtuk ezeket kihasználni. A hajrához értünk, minden erőtartalékunkat mozgósítanunk kell. Ha a hétvégén nem sikerül győzedelmeskednünk, már-már reménytelenné válik a helyzetünket – jelentette ki a 28 éves átlövő.

Az Újváros vezetősége nemrég edzőt váltott, Magi Serrától Tréki Tamás vette át a stafétát. Tréki eddig két meccsen ült le a csapat kispadjára, a Balatonfüred és a Csurgó ellen sem sikerült a pontszerzés.

– Nem állt a rendelkezésünkre sok idő az edző elképzeléseinek elsajátítására. Több új taktikai elemet próbálunk beépíteni a játékunkba, emiatt a támadások során gyakran akadozik a gépezet. Az edző sincs könnyű helyzetben, mivel nem igazán ismerte a társaságot, amikor elfogadta a felkérést – mondta Bali.

HBN–BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!