Meseszép úti cél a Sellaronda síterep

Val di Fassa - Fokozottan ajánlott a térkép használata, de attól még „elveszhetünk” a pályán.

Aki életében végigsiklott már néhány több tíz vagy száz kilométeres pályarendszeren, annak van fogalma arról, mit jelent egyetlen síbérlettel 1220 kilométernyi pályából és 450 különféle sífelvonóból választani egyheti elfoglaltságot. Nem szabad kihagyni az olaszországi Dél-Tirolban található Dolomiti Superski pályarendszert a hasonló nevű bérlet (pass) kiváltásával.

Hóesésben inkább sztrádán

A mintegy 1000-1200 kilométeres útnak nekivágva három útvonal közül is választhatnak. Az egyik a Bécs, Salzburg, Rosenheim, Innsbruck, majd a Brenner-hágón át Bolzanón keresztül vezető, de a hétvégén állítólag nem ajánlott. Akkor ugyanis megesik, hogy a német 93-as autópályáról egy sávon csak hosszú várakozás után fordulhatunk rá az osztrák A1-es felé vezető 8-as sztrádára. Mi visszafelé választottuk ezt az utat, még lassítanunk sem kellett – igaz csütörtök reggel. Eljuthatunk Szlovénián keresztül is, de akik próbálták már, még egyszer nem ajánlják a délről kerülő utat. A mi kis csapatunk a legrövidebbet választotta Ausztrián át Körmend, Graz, Klagenfurt után Villachtól északra elhaladva Spittal, Lienz érintésével a tucatnyi sípálya látványát kínáló Sillian közelében átlépve az olasz határt. S, ott kezdődött, ami miatt visszafelé mégis a hosszabb útvonalon tértünk haza.

Az előrejelzések alapján már tudtuk, hogy komoly havazás várható, de arra nem számítottunk, hogy velünk együtt érkezik meg Dél-Tirolba, így olykor csak a szerencsénknek, illetve a gyorsan reagáló olasz hókotróknak köszönhettük, hogy végül nem kellett a hólánc felrakásával bíbelődnünk.

Mire megmásztuk az első hágót már csak a fényeit láttuk a hegyekről a völgyre ráereszkedő híres síparadicsomnak, Cortina d’Ampezzonak, amint a szélén elhaladva felkapaszkodtunk a Falzarego-hágón. Rövidítettünk az úton, de valószínűleg jobban meggondoljuk, ha tudjuk, szakadó hóesésben előbb 2150 méterre, majd a Pordoi-hágon csaknem 2300 méterre kell felküzdeni magunkat sok hajtűkanyar után. Később, síelés közben megcsodálhattuk hogyan ereszkednek a lankás és meredek, havas hegyoldalak a völgybe, ahol autóval elhaladva órákon át inkább a fohászkodással voltunk elfoglalva. A harmadik hágón is átkelve végre leereszkedtünk Canazeibe, s onnan már jellegzetes alpesi kistelepüléseken keresztül vezetett szállásunkra, Pera di Fassaba a több mint 14 órás utunk utolsó kilométerein.

A Fassa-völgyet (Val di Fassa) északról a Sella-tömbök határolják. Névadójuk a híres Sellarondának, ami nem más, mint ennek a gigantikus sziklacsoportnak a körbesíelése négy nagy síterep (Arraba, Alta Badia, Val Gardena és Val di Fassa) pályáinak érintésével. Ám akinek a zöld, illetve narancssárga útvonal és a távolabbi pályák végigsiklása nem lenne elég, akkor választhatnak még nyolc másik távolabbi pályarendszert, amennyiben a már említett Dolomiti Superskipasst vásárolják meg. Nem olcsó, hiszen csaknem százezer forint főidényben a hatnapos bérlet, ám a síterepenkénti jegyek ára is csak pár ezerrel kevesebb.

Mi az első napon mégis a helyi, a Val di Fassai félnapost választottuk, mert még akkor délelőtt is esett a hó, s azt már biztosan nem ratrakolták le, és borítékolható volt a buckák gyors kialakulása. Délutánra verőfényes időjárás köszöntött ránk, így célba vettük a szomszédos Pozza di Fassaból induló Buffaure kabinos felvonót, amely a Fassa-völgyet délről határoló sziklacsoportról kapta nevét. Ahogy számítani lehetett rá, a tömeg (február első hetétől áprilisig tart a főszezon) és a felmelegedő időjárás megtette a hatását, inkább csak bemelegítettünk, sem mint élveztük a száguldást. Ám, kiderült, mint már annyiszor, hogy csak „emlékeztetni kell az izmokat”, s másnaptól jobban bírják a terhelést.

Élvezettel száguldani a lejtőn

A következő napokban szükség is volt erre, mert igyekeztünk minden elénk kerülő liftre felülni és minden lejtőről, legyen az fekete, piros vagy kék jelzésű, lecsúszni. Mivel a feladat adott volt, sok idő nem maradt a másik társ bevárására, így előfordult, hogy elkeveredtünk egymástól, amin a nálunk lévő térkép is csak annyit segített, hogy „elveszve” is mindig megtaláltuk a hazavezető utat. Itt érdemes megjegyezni, igazak azok a fórumos bejegyzések, melyek arról győzködik a síelés szerelmeseit, hogy jó dolog a Sellaronda egy-egy napos megtétele, de aki igazán élvezni akarja a testmozgást, az inkább csússzon le többször a neki legjobban tetsző pályákon. A másik esetben a váratlan helyzeteket magukban rejtők leküzdése, illetve a várakozás a felvonóknál felesleges időtöltést jelent az amúgy csodálatos téli kaland gyorsan elrepülő óráiban.

- Égerházi Péter -