Sport

2017.03.13. 17:12

Megint nem kegyelmeztek a Csákvárnak az újvárosiak

Balmazújváros - Fekete Ádám a sok munkával magyarázza a balmazújvárosiak kiugró teljesítményét.

Balmazújváros - Fekete Ádám a sok munkával magyarázza a balmazújvárosiak kiugró teljesítményét.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő ismét lecsapott az Aqvital FC Csákvárra, Feczkó Tamás legénysége vasárnap a Fejér megyei alakulat otthonában aratott 2–1-es győzelmet. A találkozón a házigazda szerezte meg a vezetést Oldal Tibornak köszönhetően a 18. percben, ám az újvárosiak szekerét az Ádámok kirángatták a gödörből. A szünet után előbb Kovács kísérlete talált utat a hazai kapuba, majd a csereként beszálló Fekete a 68. minutumban döntötte el a három pont sorsát. A hajdúságiak mérlege parádés a csákváriakkal szemben, hiszen eddig hétszer csaptak össze a vetélytárssal az NB II-ben, és mindegyik meccset sikerrel vettek.

Sikerült dominálniuk

– Élvezetes, nagy iramú mérkőzést játszottunk egy jó rivális ellen – kezdte a beszélgetés Fekete Ádám, a Balmaz csatára. – Annak ellenére, hogy a meccs egy részében hátrányban voltunk, úgy gondolom, végig a mi akaratunk érvényesült a találkozón. A csákváriak három vereséggel nyitották a tavaszt, így fűtötte őket a bizonyítási vágy. Sokat passzolt ellenfelünk, bátran felvállalták a támadófutballt. Szerintem a helyzetkihasználásukon kell javítaniuk annak érdekében, hogy jöjjenek az eredmények, és megkezdjék a felzárkózást a táblázaton.

Fekete a hétvégén első találatát rúgta tétmeccsen a 2017-es évben, a játékos immáron nyolcszor köszönt be a bajnokságban.

– Természetesen ki voltam már éhezve a gólra, hiszen minden támadó életében az a legfontosabb, ha betalál a kapuba. Belényesi Miki gyorsan elvégzett egy bedobást, Kovács Ádám kiválóan centerezett, nekem kis túlzással „csak” értékesítenem kellett a lehetőséget – fogalmazott a 29 esztendős labdarúgó.

Javuló tendencia

A tabellán a harmadik helyen tanyázó újvárosiak fantasztikusan kapták el a rajtot a téli pihenő után, ugyanis százszázalékos mutatóval zárták eddigi három összecsapásukat.

– Nincs titok, a rengeteg munka eredménye a remek sorozatunk. Az igazat megvallva, az első két bajnoki során nyögvenyelős teljesítménnyel múltuk felül a szegedieket és a cigándiakat, szerencsére a Csákvár ellen már sokkal jobban futballoztunk. Ezen az úton kell továbbmennünk, aztán meglátjuk, a pontvadászat végén hova jutunk el – zárta mondandóját Fekete.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!