Sport

2017.02.01. 12:49

DHK: a pályaelőny lesz a tét

Debrecen - A válogatottba bekerülő Németh Attila szerint a Galacot és a Csíkszeredát sem szabad lebecsülniük.

Debrecen - A válogatottba bekerülő Németh Attila szerint a Galacot és a Csíkszeredát sem szabad lebecsülniük.

Az Újpest sem tudta feltartóztatni a MOL Ligában immáron hat fellépés óta veretlen Debreceni Hoki Klubot, a két gárda hétfő esti bajnokija a hazai jégen szereplő hajdúságiak 2–1-es sikerével zárult. A meccs ünnepi hangulatban kezdődött, hiszen Jason Morgan tanítványai megkapták a Magyar Kupában szerzett bronzérmeket, a cívisvárosi együttes zsinórban harmadik alkalommal végzett a dobogó legalsó fokán a sorozatban.

– Reálisnak tartom a harmadik helyet, bár kisebb hiányérzetem van, mivel a MAC csapatával vívott elődöntőt nagyon elrontottuk, csupán hetven százalékot nyújtottuk annak, amire valójában képesek vagyunk – kezdte a beszélgetést Németh Attila. – Visszatérve az UTE elleni összecsapásra, úgy gondolom, stabilan bekkeltünk, emellett Pleszkán József kiválóan védett, ezek voltak a legfőbb összetevői a győzelmünknek. Szoros találkozót vívtunk a fővárosiakkal, és az igazat megvallva, a szerencsével sem álltunk hadilábon.

Ki-ki ütközet

A DHK-játékosoknak Fortuna támogatására az elkövetkező napokban is szükségük lehet, ugyanis négy nap leforgása alatt három mérkőzést vívnak meg, sorrendben az ASC Corona Brassó, a Dunarea Galati és az SC Csíkszereda otthonában vizitálnak. A brassói ütközet csütörtökön 17.30-kor kezdődik, a galaciakkal szombaton 17 órakor, míg a csíkszeredaiakkal vasárnap 17 órakor csatáznak Berta Ákosék.

– Megterhelő időszak előtt állunk, de mindent ki akarunk adni magunkból. Kedden este indultunk el Debrecenből, szerda délután már Erdélyben edzettünk. A Brassó egy komplett alakulat, melynek az első sora életveszélyes, emellett a hálóőreik általában stabil produkciót nyújtanak. Mindkét együttes foggal-körömmel harcol majd a győzelemért, hiszen a negyedik pozíció, egyben a pályaelőny a tét. A másik két mérkőzésen annak ellenére nem lesz könnyű dolgunk, hogy sem a csíkszeredaiak, sem a galaciak nem juthatnak a rájátszásba – fogalmazott Németh.

Megragadná az esélyt

A magyar válogatott február 9. és 11. között Dél-Koreában vesz részt egy négycsapatos felkészülési tornán, ahol a házigazdák mellett a dánok, valamint a japánok próbálják felülmúlni a mieinket. A debreceni alakulatból Varga Arnold, Hári Norbert és Németh Attila is meghívót kapott Rich Chernomaz szövetségi kapitánytól.

– Meglepetésként ért a hír, nem igazán számítottam erre a lehetőségre. Egy sportoló életében mindig nagy megtiszteltetés, ha a nemzeti együttes szerelését magára öltheti. A mester meglehetősen fiatal keretet állított össze a viadalra, lehetséges, hogy ebből is profitáltam. Feszített a tempó, így jelenleg nincs igazán időm gondolkozni azon, mi vár rám a válogatottban. Méltóképpen kívánom képviselni a DHK-t, és teljesítményemmel szeretném meggyőzni a szakmai stábot arról, hogy nem hoztak rossz döntést – zárta mondandóját a 24 éves csatár.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!