Sport

2017.01.12. 16:13

Videó: "Együtt harcol a tábor és a csapat" - Bemutatták a vadonatúj Loki-indulót

Debrecen - Bemutatták a friss Loki-himnuszt, a dalhoz videoklip is készült a kézisekkel és a focistákkal a főszerepben.

Debrecen - Bemutatták a friss Loki-himnuszt, a dalhoz videoklip is készült a kézisekkel és a focistákkal a főszerepben.

A Napló már decemberben beszámolt róla, hogy az énekes Koroknai Árpád és a gitáros Kozma Norbert közös szerzeményeként megszületett az új Loki-induló, melyet csütörtökön délután tártak a sajtó nyilvánossága elé a Nagyerdei Stadionban található Loki Klub sörözőben. A lendületes rocknótához videoklip is készült, amelyben a piros-fehér gárda jelenlegi, illetve korábbi legendás játékosai láthatók, kézilabdázók és futballisták egyaránt.

A dal bemutatóján az előadó, „Kori” mellett a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának ügyvezetője, Ábrók Zsolt és a Loki futballistáinak cégvezetője, dr. Róka Géza fogadta az újságírókat.

Összekovácsolódnak

Ábrók elmondta, azért is született meg a két sportágat képviselő csapatok közös indulójának ötlete, mert szerették volna, ha mindez összekovácsolja a focistákat és a kéziseket.

Koroknai Árpi arról számolt be, hogy amikor a korábbi DVSC-himnuszt visszavonták, többen megkeresték, vegyék föl az azt megelőző indulót, amelyet anno még jóbarátjával és zenésztársával, a néhai Cserháti Istvánnal írtak. - Erre én azt mondtam, ne melegítsük föl a régit, van egy jó témánk, legyen akkor egy új induló belőle - nyilatkozta a zenész.

Fotó: Derencsényi István

Ami a szöveget illeti, a szerző egyeztetett a klubvezetőkkel és az ultrákkal is, közösen írták bele azokat a rigmusokat, amelyek hétről hétről felhangzanak a lelátókon.

Mint kiderült, a klipet még frissítik, azokból a felvételekből és régi fotókból egészítik majd ki, amelyeket a szurkolóktól várnak február végéig.

Az ultrákkal közösen

Róka Géza is köszönetet mondott az alkotóknak - az MMP Stúdióban rögzítették a nótát, Mosquito és Szilágyi István, valamint a debreceni ultrák közreműködésével -, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra megtelnek a stadion szektorai.

Az indulónak két verziója készült el, kétsoros eltéréssel annak függvényében, hogy a foci- vagy a kézimeccs előtt játsszák-e majd le.

Fotó: Derencsényi István

„Kori” hozzátette, az induló műfaja színtiszta rockzene, ezért bízik benne, hogy ezáltal a műfajra is több fény vetül, mint általában. Az énekes azt is elárulta, többen megkérdezték tőle, miért most írt indulót, amikor a focicsapat gödörben van, ő erre azt válaszolta, mikor lelkesítene, ha nem most.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!