Sport

2016.09.24. 13:02

Női röplabda Eb-selejtező - Öt szettben nyert a magyar csapat a finnek ellen

Bielsko-Biala - A magyar női röplabda-válogatott öt játszmában legyőzte Finnország együttesét a Lengyelországban zajló, második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján, így négy mérkőzés után nyolc ponttal továbbra is a második helyen áll a csoportban.

Bielsko-Biala - A magyar női röplabda-válogatott öt játszmában legyőzte Finnország együttesét a Lengyelországban zajló, második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján, így négy mérkőzés után nyolc ponttal továbbra is a második helyen áll a csoportban.

Az ötszettes sikerért két pontot kapott Jan de Brandt csapata, amely szombaton az észtek ellen teheti biztossá, hogy a pótselejtezőt érő második pozíciónál nem zárja hátrébb a küzdelmeket.

Európa-bajnoki selejtező, 2. torna, 1. forduló:

Magyarország-Finnország 3-2 (23, -18, 23, -22, 9)

A magyar válogatott magabiztosan kezdte a mérkőzést, az első játszmát végig uralta, s bár 24-20 után a finnek nehezen adták meg magukat, végül 25-23-ra megnyerte ezt a szakaszt Jan de Brandt együttese.

A folytatás viszont nem alakult jól, a második játékrészben ugyanis a remek mezőnymunkát felmutató finnek könnyedén egyenlítettek, majd a harmadikban 9-3-as magyar vezetés után sorozatban tíz pontot elérve fordítottak. Ebben a szettben nagyon hullámzó volt a játék, egy jobb finn periódust nagyszerű magyar szakasz követett, a végjátékban pedig 20-23-ról, sorozatban öt pontot elérve nyertek 25-23-ra Horváth Dóráék.

A negyedik szettben gyorsan előnybe került a magyar együttes, és magabiztosan haladt a győzelem felé, ám 20-17 után ismét sok hiba csúszott a játékába, rossz fogadások, pontatlan feladások és hatástalan ütések jellemezték ekkor a csapatot, amely így 25-22-re elbukta a szettet.

A döntő játszmában a magyar csapat ismét gyorsan előnybe került, ezúttal azonban egészen a végéig megtartotta előnyét, s ezzel megnyerte a találkozót.

További eredmény:

Lengyelország-Észtország 3-0 (19, 17, 17)

Az állás: 1. Lengyelország 12 pont, 2. Magyarország 8, 3. Finnország 2 (5-12), 4. Észtország 2 (4-11)

További program:

szombaton játsszák:

Magyarország-Észtország 15.00

Finnország-Lengyelország 17.30

vasárnap játsszák:

Észtország-Finnország 17.30

Magyarország-Lengyelország 20.00

A múlt hétvégén Érden a magyar válogatott - egyaránt négy szettben - legyőzte az észteket és a finneket is, míg a lengyelektől - szintén négy játszmában - kikapott, így a második helyen zárt. A két torna összesített győztese automatikusan kijut a jövő évi, Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a részvételt.

Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói csapatot felvonultató csoport másodikjával találkoznak.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!