Citius altius fortius, Rióban is

Igen, ez az olimpiai mozgalom jelszava, filozófiája: gyorsabban, magasabbra, erősebben. Amikor Pierre de Frédy Baron de Coubertin, egy ősi francia nemesi családból származó, de ma már a világ számára csak Coubertin báróként ismert pedagógus, történész és sportvezető 1894-ben néhány társával együtt megalakította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) ezt a gondolatot írta mintegy célkitűzésekként is a képzeletbeli zászlajukra. Meg azt is, hogy az „olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Orendi Mihály írása.

Két évvel később már meg is rendezték az első újkori olimpiát. Az eltelt 120 esztendő óta az olimpia az emberiség egyik, ha nem a legnagyobb világeseménye lett. 1924-től már nemcsak nyári, hanem téli olimpiákat is rendeznek négy évente. Érthető okokból, nekünk magyaroknak a nyári játékok dobogtatják meg leginkább a szívünket. Hajós Alfréddal kezdve, a számunkra különösen emlékezetes londoni 10 kilométeres nyíltvízi női versenyig, 168 alkalommal lett magyar sportoló a győztes. Magyar versenyző összesen 486 alkalommal állhatott dobogóra. Fantasztikus teljesítmény ez egy tízmilliós országtól. A mai napig az egy főre számított érmek számát tekintve is dobogósok vagyunk a nemzetek ranglistáján… Amikor ezek a sorok megjelennek, már túl leszünk az első átvirrasztott éjszakán. Láthattuk, csodálhattuk a minden valószínűség szerint ismét rendkívül látványos megnyitó ünnepséget. Elkezdhetjük rágni a körmünket, várva az első magyar éremre, remélve, hogy talán arany lesz! Szeretném megnyugtatni az olvasót: mindkettőre már az első versenynapon komoly esélyünk van, mert a cselgáncsozó Csernoviczki Éva, az úszó Verrasztó Dávid, vagy Bernek Péter olimpiai éremért megy a tatamira, vagy rajtol el az uszodában. Nem is beszélve Hosszú Katinkáról, vagyis a világ számára ma már csak Iron Lady-ként ismert „csodalányunkról”. Katinka is elkezdi „élete olimpiáját”. S rögtön az egyik legerősebb számában, 400 méteres vegyes úszásban indul. Indul, hogy megvalósítsa talán legnagyobb álmát! Milyen egyszerű is ezt így leírni! Pedig hány esztendő, hónap, nap, mennyi elképesztően kemény edzés van minden olimpikonunk mögött. És nemcsak a remélt, dobogós sikereket elérő, hanem az olimpiai kvalifikációt sikeresen teljesítő valamennyi versenyzőnk mögött. Sajnos, az utóbbi hónapokban róluk esett a legkevesebb szó. A következő napok hőseiről, büszkeségeinkről. Akik bizonyítani akarnak a világnak, hazánknak, de mindenek előtt önmaguknak. Bizonyítani, hogy nem végezték el hiába azt az irtózatos mennyiségű munkát. Hogy nem volt hiábavaló sok-sok esztendő hajnali kelése. Hogy nem volt értelmetlen a mindennapok küzdelme, az időnként szinte elviselhetetlen fáradtság, fájdalom legyőzésére. A sok-sok tízezer leúszott, vagy lefutott, vagy evezett kilométer, a megmozgatott súlyok ezer tonnái. Megérte, hogy hosszú éveken keresztül, a teljesítőképességük maximumán éltek! És mégis! A dobogóra, csak a kevés „kiváltságos” fog felállni. Még kevesebbnek adatik meg, hogy érte szóljon a Himnusz! Az olimpiai kvalifikációs rendszer szinte áttekinthetetlen volta miatt, e sorok írója sem tudja egészen pontosan, hogy végül hány magyar sportoló indulhat Rióban. (Az utolsó hivatalos adat szerint 161.) A magyar sport most is képes lesz 15-20 éremszerzésre, közte 6-8 olimpiai bajnoki címre. Olimpikonjaink túlnyomó többsége viszont biztos nem élheti meg a dobogóra lépés mámorító érzését. Pedig ők is mindent megtettek ezért! Ők is éveket, évtizedeket küzdöttek, hogy ez sikerüljön. De a tapsot, a mi elismerésünket nemcsak az érmesek, nemcsak a bajnokok, de ők is megérdemlik. A NOB megalakulása és az első újkori olimpiai játékok megrendezése óta a játékok óriási változásokon mentek keresztül. A politika, háborúk, esztelen bojkottok, terror, dopping, gigantománia viszont sokszor sodorták a szakadék szélére a világraszóló eseményt. De Rióban mégis elkezdődnek, sőt már el is kezdődtek az emberiség legnemesebb küzdelmei! Talán nem árt, ha a sok-sok éjszakázás, körömrágásos izgulás, katartikus boldogság érzés, vagy éppen szomorúság alatt és közben, a szívünk mélyén ezekben a napokban sem felejtjük el az alapító atyák lassan feledésbe menő jelszavát: „Az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Legyünk büszkék a „veszteseinkre” is! Legyünk büszkék valamennyi magyar résztvevő olimpikonunkra!

- Orendi Mihály -

A szerző a MOB tagja, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség ügyvezető igazgatója, a Debreceni Sportcentrum első ügyvezetője (1999-2014)