Sport

2016.08.24. 15:11

A Barcelonába igazolt a DLA 10 éves játékosa

Debrecen - Szabó Csongor a válogatáson jó teljesítményt nyújtott, ezzel hatalmas lehetőséget kapott.

Debrecen - Szabó Csongor a válogatáson jó teljesítményt nyújtott, ezzel hatalmas lehetőséget kapott.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor a Barcelona utánpótlásában folytatja pályafutását - számol be a DVSC honlapja. A 2006-ban született kisfiú több száz gyerekkel együtt vett részt egy válogatáson, ahol felfigyeltek rá, és megkapta a lehetőséget, hogy nyártól a világ egyik legerősebb csapatának utánpótlásában futballozhasson.

- Egy évvel ezelőtt elküldtük a videóját Barcelonába, és egy hónapon belül jött a válasz, hogy a következő, vagyis a 2016-ban esedékes válogatáson vegyünk részt – mesélte honlapunknak Szabó-Csiszár Gabriella, a kisfiú édesanyja. – Áprilisban rendezték az első kört, kétszázötven gyerekből hívtak vissza negyvennyolcat a következő fordulóra, amelyen mi is érdekeltek voltunk. A második válogatás során már csak öt gyereket választottak ki, köztük a kisfiamat is, aki így nyártól a Barcelona U11-es csapatában futballozhat.

Mint megtudtuk, Csongor Barcelonába igazolása azzal jár, hogy a családnak is a katalán városba kell költöznie, ráadásul a költségeket maguk állják. Az apuka a vállalkozás miatt ingázik majd a két ország között, de az anyuka végig Csongorral lesz, mint ahogy a kisfiú 13 éves nővére is.

- Mindketten Barcelonában járnak majd iskolába – folytatta Csongor édesanyja. – Sikerült olyan intézményt találnunk, ahol egy helyen tanulhatnak, csak Csongor az általános iskolába jár majd, míg nővére a középiskolában folytatja. Két nyelvet kötelező lesz nekik tanulni, a katalánt és a spanyolt. Mindkét gyerek külön kap egy-egy tanárt, aki napi szinten foglalkozik velük, hogy minél hamarabb elsajátítsák a két nyelvet. A klubnál egyébként mindenki katalánul beszél, és ezt várják el az ott futballozó gyerekektől is.

Szabó Csongor a Debreceni Labdarúgó Akadémián Balogh Józsefnél kezdte a focit, az utóbbi három évben pedig Kolozsi Sándornál nevelkedett. A kisfiúnak sok sikert kívánunk Barcelonában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!