Sport

2016.07.01. 07:19

Ez a párharc máris eldőlt

San Marino - A DVSC San Marinóban egyetlen percig sem hagyta kétségek között szurkolóit, hogy melyik a jobb csapat.

San Marino - A DVSC San Marinóban egyetlen percig sem hagyta kétségek között szurkolóit, hogy melyik a jobb csapat.

Hivatalosan csütörtökön este ért véget a DVSC-TEVA felkészülési szakasza, hiszen annak ellenére, hogy a bajnoki rajtra még több mint két hetet kell várni, az Európa Liga első selejtezőkörében a debreceniek a San Marinó-i SP La Fiorita otthonában léptek pályára.

A sorsolásra tehát egyáltalán nem lehetett panaszuk a hajdúsági piros-fehéreknek, ahogyan a körülményekre sem, csodás vidéken szállásolták el a Lokit a találkozó előtt. Két komolyabb hiányzója volt a meccs előtt Kondás Elemér együttesének: Takács Tamás és Horváth Zsolt nem tudott a csapattal tartani, sérülés miatt. Ott volt viszont a keretben például Mészáros Karol, aki a Puskás Akadémiából érkezett a cívisvárosba és a legutóbbi edzőmeccsen jó teljesítményt nyújtott.

Remek kezdés

A vendégek számára jól indult a meccs, ugyanis az 5. percben Tisza passzát Szakály Péter váltotta gólra. Sőt, a 34. percben már kettő volt a DVSC előnye, ezúttal Tisza volt eredményes.

A vendég együttes folyamatosan alakította ki a helyzeteit a La Fiorita kapuja előtt, de számtalan lehetőség ki is maradt.

Tisza Tibor nagyot játszott ezen az estén, ugyanis gólja és gólpassza után újabb találatot jegyzett a 49. percben! Nyomasztó fölényben játszott a Lokomotív és hamar egyértelművé vált, hogy melyik gárda megy majd tovább a párharcból.

Hét minutum volt hátra, amikor Szakály is duplázni tudott, ezzel már négy gól volt a Debrecen előnye. A 0-5-ös végeredmény beállítása végül a Kulcsát Tamásra maradt, a 89. percben talált be.

A visszavágót jövő hét csütörtökön 18 órától rendezik Debrecenben.

HBN


SP La Fiorta – DVSC-TEVA 0-5 (0-2)

San Marino Stadium, 400 néző. Vezette: Frischer (Koiv, Vinogradov - észtek)

SP La Fiorta: Vivan - Gasperoni, Bugli, G. Bollini (Mazzola 75.), A. Martini - Cavalli (Parma 65.) - D. Rinaldi, Tommasi, Cangini, Zafferani (Guidi 89.) - M. Martini

DVSC: Radosevic - Jovanovic, Mészáros N., Brkovics, Ferenczi - Mészáros K. (Djelmic 58.), Varga J., Holman, Szakály – Tisza (Szekulics 68.), Castillion (Kulcsár 46.)

Gól: 0-1 Szakály (5.), 0-2 Tisza (34.), 0-3 Tisza (49.), 0-4 Szakály (84.), 0-5 Kulcsár (89.)

Sárga lap: Bugli (55.), Gasperoni (84.)


Budapest/Serravalle - A Debrecen 5-0-ra győzött a San Marinó-i La Fiorita vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!