Sport

2016.06.30. 12:26

Rosberg hazatér, és ha már ott van, nyerni is akar

Ausztria - Az Alpok lábánál folytatják a küzdelmet, ahol a Mercedes legnagyobb riválisa a Williams lehet.

Ausztria - Az Alpok lábánál folytatják a küzdelmet, ahol a Mercedes legnagyobb riválisa a Williams lehet.

A szomszédos Ausztriába, a modern Red Bull Ringre látogat a Forma-1-es mezőny a hétvégén. Több mint egy évtizednyi kihagyást követően 2014-ben rendeztek újra Osztrák Nagydíjat a pálya és egyben a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz nyomására. Bár a pálya a Red Bullé, a pilótái komolyabb eredményt még nem tudtak letenni az asztalra hazai terepen. Daniel Ricciardo ért el mindkétszer jobb helyezést: két éve nyolcadik lett, 2015-ben pedig körhátrányban ért csak célba a tizedik helyen – fogalmaz az Amber PR.

Azóta eltelt két év, s érezhető, hogy a hungaroringi futam számára – dacára a kitűnő magyar szervezésnek és a pálya rendkívüli elhelyezkedésének – komoly vetélytársat jelent. Az idei évben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal sem segítette az osztrák, a magyar és a német verseny szervezőit, hogy egyazon hónapba, júliusba sűrítette mindhárom viadalt. Ezáltal nehezítve a promóterek dolgát, hogy ugyanazon nézők pénztárcájáért küzdhetnek meg egymással.

Harmadszor is?

Tavaly Nico Rosberg megvédte elsőségét a Red Bull Ringen, nem véletlen, hogy nagyon fekszik ez a pálya. A német pilóta a rajtnál elhúzott az első helyről rajtoló Lewis Hamilton mellett, és utána már megállíthatatlan volt. Hamilton kénytelen volt beérni a második hellyel, a bronzérmes helyezés Felipe Massáé lett. Ez az eredmény egyáltalán nem meglepő annak tükrében, hogy ez a pálya nagyon fekszik a Mercedes motor hajtotta autóknak. 2014-ben ugyancsak Rosberg és Hamilton, valamint a szintén Williamset hajtó pilóta, Valtteri Bottas állhatott dobogóra.

Nico Rosberg így nem a Red Bulltól vagy a Ferraritól, de még csak nem is Hamiltontól tart a legjobban Ausztriában, hanem a Williams párosától. – Különösen a Williams autói ellen kell majd kemény harcot vívni, hiszen már korábban is megszorongattak bennünket. Szerintem azonban a mi Ezüstnyilunk rendelkezik a mezőny legjobb csomagjával, és már alig várom, hogy meglássuk, mire vagyunk képesek Spielbergben. Két győzelmet szerezni, két egymás utáni futamon, ugyanazon a pályán, mindig különleges. Ha három versenyből megszereznénk a harmadik győzelmet is, az szuper lenne – szögezte le az egyéni ponttáblán 24 pontos előnnyel élen álló Mercedes-pilóta.

Schumacheré a rekord

Éppúgy, mint a kanadai pálya, a Red Bull Ring is igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat. Kevés kanyar és egy sor egyenes nehezíti a megfelelő autóbeállítást. Rövid a pálya, ahol sokat kell fékezni, nagy az üzemanyag felhasználás, így ez utóbbi hatékonyságának nagyon fontos a szerepe, ami a Mercedes kezére játszik. A Pirelli Montreal után ide is az ultralágy, a szuperlágy és lágy abroncsait viszi. A pálya hossza 4,326 km, a teljes versenytáv 307,02 km. A körrekordot Michael Schumacher tartja 2003-ból (1’08.337). A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik veszi kezdetét.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!