Sport

2016.06.20. 16:43

Barca-tábor: a labda mindennél fontosabb

Debrecen - Elindult az FC Barcelona által koordinált tábor Debrecenben, két héten át okulhatnak a gyerekek.

Debrecen - Elindult az FC Barcelona által koordinált tábor Debrecenben, két héten át okulhatnak a gyerekek.

Mint arról a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online már többször beszámolt, június utolsó két hetében a Barcelona utánpótlásedzői tartanak futballtábort a Debreceni Labdarúgó Akadémián, a turnus hétfőn indult útjára, ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót Pallagon.

A foci imázsépítő

Barcsa Lajos alpolgármester kapta meg először a szót, aki rámutatott a futball, és azon belül az utánpótlásnevelés fontosságára. – Úgy vélem, a Barcát nem kell bemutatni sehol sem a világon, a jobbtól pedig nem szégyen tanulni. Az sem utolsó szempont, hogy a focinak imázsépítő szerepe is van – fogalmazott Barcsa, hozzátéve, a város 1 milliós támogatást fordít a részt venni önerőből nem tudó, hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására.

Mario Jordano Avila, az FC Barcelona-tábor koordinátora megköszönte a lehetőséget a Sportcentrumnak, s azt is elmondta, nagyon tetszik neki és két kollégájának, amit a Debreceni Labdarúgó Akadémián látott. – Fizikális és elméleti képzés keretében igyekszünk megismertetni a Barca módszereit az edzőkkel és a srácokkal. A mi filozófiánk az, hogy a labda mindennél fontosabb, ennek szellemében kell bánni vele. Emellett az is fontos, hogy a fiúk segítsék egymást a pályán, csapatként játsszanak és emellett szerénynek is kell maradniuk – jelentette ki Avila.


Fotó: Molnár Péter | Kattintásra galéria nyílik


Kubala, Czibor, Kocsis

A szakember a Napló kérdésére elmondta, viszonylag keveset tud a magyar labdarúgásról, de természetesen az FCB egykori futballistáit, Czibor Zoltánt, Kocsis Sándort és a leghíresebb barcelonai honfitársunkat, Kubala Lászlót jól ismeri. – A klub több mint százéves története során nagyon sokan szerepet játszottak abban, hogy kialakuljon a mára védjegyünkké vált stílus, így nyilván a magyarok is, de ahogyan például Johan Cruyff vagy Pep Guardiola is – magyarázta Avila. A tréner szerint minden országban más és más a befogadóképesség a katalán játékstílus iránt, van, ahol könnyebben, s van, ahol nehezebben tanulják meg a focistapalánták az együtt mozgást a gyepen.

Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója arról beszélt, nagyon boldogok a gyerekek, mert számukra óriási dolog, hogy egy világhírű csapat edzői tartják számukra a foglalkozásokat.

– Az első héten 37 gyermek kezdi meg a Barcelona–tábort, míg a másodikon közel hatvan – árulta el Makray Balázs, a tábor egyik koordinátora. – Nem csak a srácok profitálhatnak az előttünk álló két hétből, hanem a helyi edzők, akik a DEAC-tól, az akadémiáról vagy a sportiskolától érkeznek – vélekedett, hangsúlyozva, hogy hosszútávú együttműködést szeretnének tető alá hozni a Barcelonával.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!