Sport

2016.04.21. 07:59

Gólok és egy pont

Debrecen - A második félidő látványos játékot és gólpárbajt hozott Sopronban Haladás ellen.

Debrecen - A második félidő látványos játékot és gólpárbajt hozott Sopronban Haladás ellen.

Nem a legjobb előjelekkel készült a Sopronban rendezett bajnoki mérkőzésre a DVSC-TEVA a Szombathelyi Haladás ellen, hiszen az előző fordulóban három meghatározó labdarúgóját is elveszítette a Debrecen, Szakály és Horváth sérülést szenvedett az újpestiek legyőzése során, Bódi pedig begyűjtötte ötödik sárga lapját, azaz az említett három úr el sem utazott a csapattal.

Óvatos kezdés

A dobogóért küzdő felek találkozója olyan óvatosan kezdődött, mintha angol kisasszonyok adtak volna egymásnak randevút a stadion gyepén, egyik gárda sem volt túl kezdeményező. Valóban úgy lett, ahogyan lapunknak Kondás Elemér nyilatkozta kedden: a küzdelem dominált. Persze, ez nem jelentett szikrázó párharcokat, csak amolyan kisebb hirigeket. Az első komolyabb esemény Halmosi bombája volt, melyet a léc mentett, nem sokkal később pedig vezetett a Haladás: Gaál lőtt a hálóba egy bal oldali beadást.

A második játékrészben aktívabbnak kellett lennie a Lokinak és ez hat perc elteltével gólban mutatkozott meg, Takács visszafejelt labdáját Jovanovic felugorva, ollózva vágta Király kapujába! Sajnos nem sokat kellett várni az újabb Hali-gólra, Verpecz nagy védése után Halmosi lőtte be a kipattanót közelről. A hajdúsági válasz sem késlekedett, ugyanis Takács fejesét Király a lécre ütötte és a labda onnan a gólvonal mögé pattant!

Jó meccs alakult ki, a DVSC a hátralévő időben többet tett a sikerért, de hiába alakított ki több helyzetet a végén, Djelmic óriási lehetőséget puskázott el.

HBN-TN


OTP Bank Liga, 31. forduló

Haladás – DVSC-TEVA 2-2 (1-0)

Sopron. Vezette: Erdős (Lémon, Takács G.)

Haladás: Király – Schimmer, Kovács L., Jánvári, Angyal – T. Wils, Iszlai, Németh M. (Medgyes 76.) – Gaál, Williams (Nagy P. 92.), Halmosi (Popin 87.)

DVSC: Verpecz - Mészáros, Máté. Brkovics, Korhut - Jovanovic, Varga J., Tisza (Kulcsár 70.), Djelmic (Bereczki 93.) - Holman (Ferenczi 80.) - Takács T.

Gól: 1-0 Gaál (28.), 1-1 Jovanovic (51.), 2-1 Halmosi (58.), 2-2 Takács (67.)

Sárga lap: Máté (12.), Németh (71.), Jovanovic (73.), Iszlai (75.), Popin (88.), Brkovics (90.)


Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga harmincegyedik fordulójában a DVSC-TEVA a Haladás csapatához látogatott szerdán 18.00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.


Sopron - Döntetlennel ért véget a dobogóért harcoló Haladás és Debrecen négy gólt hozó mérkőzése a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, Sopronban.


Debrecen, Sopron - A Haladás vs. DVSC-TEVA (2-2) NB I-es mérkőzés után a két edző, Mészöly Géza és Kondás Elemér értékelte a látottakat.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!