Sport

2016.03.13. 11:03

Belegyalogoltak a késbe

Debrecen - A Loki óriási meglepetésre sima három gólos vereséget szenvedett hazai pályán a Budapest Honvédtól.

Debrecen - A Loki óriási meglepetésre sima három gólos vereséget szenvedett hazai pályán a Budapest Honvédtól.

Kispest, nagy égés - így is össze lehetne foglalni a szombat délután a Nagyerdei Stadionban látottakat, ugyanis a DVSC-TEVA abszolút esélyesként kapott ki nagy arányban a középmezőnyben küzdő Honvédtól. A meccsre kilátogató nézők abban bíztak, hogy a keddi, Vasas elleni találkozón mutatott vérszegény debreceni játék csak kisiklás volt, s a kedvencek ott folytatják a szereplésüket, ahol a Nyíregyháza vagy a Puskás Akadémia ellen abbahagyták. Nem így lett.

Megfojtották a Lokit

Már a 4. percben hátrányba került a fehér mezes gárda, egy pontrúgást váltott a gólra Eppel Márton, a védelem asszisztálása mellett. Ez igen kedvező helyzetbe hozta a szervezett futballra berendezkedő fővárosiakat, akik magabiztossá váltak a vezetés megszerzése után.

Ha asszisztálást említettünk az imént, akkor mit mondjunk a második kispesti gólra? Eppel tologatta a labdát a hajdúsági kaputól hét méterre, keresve a lövőhelyzetet, ebben sem Lázár, sem Sidibe nem zavarta meg, így a honvédos a lábak között megszerezte a második találatát.

Az események láthatóan megbénították a DVSC labdarúgóinak lábát, még helyzetekig sem jutottak el a vendéglátók. A Honvéd okosan kikapcsolta a játékból Holmant és Szakályt, az általuk esetlegesen bejátszható réseket betömték és ezzel meg is lett fojtva a Loki támadójátéka.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, az egyik oldalon semmi, a másik oldalon minden összejött: a szünet előtt Hidi vágott nagy gólt kapásból a jobb sarokba.

A második félidőre kettőt cserélt Kondás Elemér, még több támadó szellemű játékos került a csapatába, de ez sem hozott nagy változást, amikor pedig már gólt kiáltott a publikum, Tisza szabadrúgását Baráth a gólvonal elől kifejelte.

A csalódást keltő produkció után szerdán még nagyobb falat kerül a DVSC-TEVA tányérjára, a Ferencvárost fogadja a Magyar Kupa elődöntőjében. Sokat kellene javulni addigra.

HBN


Mesterszemmel

Kondás Elemér(DVSC-TEVA): Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani. Nagyon csalódott vagyok, mert rendkívül gyengén teljesítettünk. Ellenfelünk a mai napon lefutballozott minket. Lassan és tompán játszottunk, rengeteg rossz magoldást választottunk, kevés lehetőségünk adódott a gólszerzésre. Figyelmetlenek voltunk, a Honvéd pedig minden hibánkat könyörtelenül kihasznált. Szervezetten védekezett ellenfelünk, elöl a két gyors csatáruk megkeserítette a védőink dolgát. Rengeteg hiba jellemezte a játékunkat.



Marco Rossi (Budapest Honvéd): Volt egy hétközi forduló, mi szerdán léptünk pályára, így erre a mérkőzésre csak csütörtökön és pénteken tudtunk készülni. A mai találkozón 3-5-2-es hadrendben álltunk fel, mert tudtuk, ez lehet eredményes a Debrecen ellen, és bejött. A Loki ellen még nem sikerült nyernem edzőként, örülök, hogy végre összejött.



OTP Bank Liga, 25. forduló

DVSC-TEVA – Bp. Honvéd 0-3 (0-3)

Nagyerdei Stadion, 2327 néző. Vezette: Kassai (Bozó, dr. Varga)

DVSC: Radosevic - Lázár, Mészáros, Brkovics, Korhut (Tisza 46.) - Horváth Zs. (Bódi 46.), Varga J., Szakály, Ferenczi (Jovanovic 65.) - Holman - Sidibe

Honvéd: Horváth A. – Botka, Lovric, Bobál, Baráth - Nagy G. (Márton 90.), Hidi, Vasziljevics, Szilágyi, Eppel (Vermes 78.) – Youla (Holender 63.)

Gól: 0-1 Eppel (4.), Eppel 0-2 (26.), 0-3 Hidi (38.)

Sárga lap: Botka (23.), Nagy G. (67.), Holman (77.)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!