Sport

2016.01.09. 12:06

Hosszú Katinka magánháborúja, és ami mögötte van

Debrecen - Nem olyan rossz ez a világ, mint ahogy azt Hosszú Katinka lefesti – vélekednek a bennfentesek.

Debrecen - Nem olyan rossz ez a világ, mint ahogy azt Hosszú Katinka lefesti – vélekednek a bennfentesek.

Nem túlzás azt állítani, szinte aez egész országot foglalkoztatja a Hosszú Katinka-féle magánháború a hazai úszószövetséggel szemben. Köztudomású, az ötszörös világbajnok úszó karácsony előtt kifakadt, miszerint a sportág vezetői nem biztosítanak olyan körülményeket a versenyzők számára, amivel felvehetik a „tempót” a világ élvonalával.

Botrány!

A Gyárfás Tamás által irányított testület válaszlépésként 12 millió forintos támogatási szerződéssel próbálta kiengesztelni az Iron Ladyt, aki nemes egyszerűséggel széttépte a kontraktust a sajtó nyilvánossága előtt. Ugyanehhez az eseményhez tartozott, hogy Kiss László szövetségi kapitány megpróbált időpontot egyeztetni a klasszissal, aki szóba sem állt az elismert szakemberrel – azóta az önérzetében megsértett kapitány lemondott posztjáról. Az ügy odáig fajult, hogy hazánk miniszterelnöke is megszólalt a témában, Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt nyilatkozta: „az ügy összes szereplője kiváló sportember, de valami gellert kapott, és rossz irányba mozdul az egész”.

Tüskék

Bár rengeteg információ látott napvilágot, sokan nem értik, miért robbant ki ez az egész háború Hosszú és Gyárfás között, ezért megpróbáltuk „felgöngyölíteni” az eddig történteket, hogy tisztább képet kaphassunk a helyzetről.

Uszodai berkekben azt állítják, a szövetség és Katinka közt az első komolyabb konfliktust az okozta, hogy a szervezet emberei nem a legjobb árú repülőjegyeket foglalták le a Világkupán versenyző klasszis számára. A szövetség anyagilag nem támogatja a világkupás indulást, ugyanis az úszók ebben a sorozatban komoly pénzeket kereshetnek, viszont az utazások szervezésében Hosszú segítségére voltak. Ám megtörtént, hogy az illetékesek nem időben csaptak le egy-egy tikettre, ami így drágább volt a reméltnél – állítólag ez volt az első tüske az úszóhölgy körme alatt. Ezután következett a sokat emlegetett promóciós film, ahol Hosszúnak ingyen kellett volna szerepelnie a 2017-es vizes vébét reklámozó klipben. S ezt követően elszabadultak az indulatok, Hosszú Katinka a nyilvánossághoz fordult.

A világsztár által kért segítségekkel kapcsolatban azóta több dolgot is „kipipáltak” a szakemberek. A rehabilitáció és a sportorvoslással kapcsolatban nem lehet ok a panaszra, adottak a feltételek a megfelelő munkához – állítja Petrekanits Máté, a Testnevelési Főiskola sportlaborjának vezetője. A legmodernebb technikák és edzésmódszerek terén lehet, hogy van lemaradás, de mivel ezeken a területeken óriási a titkolózás, így szinte mindenki a saját feje után megy. Úgy tűnik, egyedül az úszást elemző szoftver az a tétel, amit még nem tudott megadni a szövetség a sportolóknak. Összegzésként: egy, a medencék világában dolgozó szakember azt állítja, nem olyan rossz ez a világ, mint ahogy azt Hosszú Katinka lefesti.

Sokak szerint az elmérgesedett helyzetben elévülhetetlen szerepet játszott Katinka férje, egyben edzője, Shane Tusup. Az amerikait „elég furcsa” embernek tartják a sportág bennfentesei, alig akad olyan magyar kolléga, akivel ne veszett volna össze, fogalmaznak az uszodák környékén. Nyílt titok, hogy a magyar edzők szinte egy emberként kiálltak Kiss László mellett, akiket felháborított, ahogy a kapitánnyal bántak a második sajtótájékoztatón. Gyárfás Tamás kijelentette, a sportágnak Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is szüksége van, éppen ezért mindent elkövet, hogy mindkettőjüket „visszacsábítsa”, s tovább dolgozzanak a riói sikerekért. Információnk szerint a jövő héten pozitív változás állhat be a kapitánykérdést illetően.

HBN-BN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!