Sport

2016.01.14. 13:30

Gilardinóval harcolhat a magyar Cavani

Debrecen - Az olasz futball szakértője szerint Balogh Norbertnek helye lehet a Palermo kezdőcsapatában.

Debrecen - Az olasz futball szakértője szerint Balogh Norbertnek helye lehet a Palermo kezdőcsapatában.

Amint arról beszámoltunk, Balogh Norbert elhagyta a DVSC-TEVA csapatát, s az olasz Palermo együtteséhez igazolt, a szerződése 2020. június 30-ig szól. A klubváltásért 2,2 millió eurót fizetett a Serie A-ban jelenleg 16. helyen álló alakulat. Az átigazolással kapcsolatban Várhidi Pétert, az olasz futball szakértőjét kérdezte a Hajdú-bihari Napló.

Fontos lesz a bemutatkozás

– Természetesen örülök, hogy Balogh Norbertnek sikerült Olaszországba szerződnie – kezdte a beszélgetést a Tatabánya gárdájánál szakmai igazgatóként tevékenykedő szakember. – Az olasz labdarúgás más irányt vett az utóbbi években, eddig sztárokat igazoltak, most pedig a jövő embereit csábítják magukhoz, akiket aztán kellő haszonnal eladhatnak. Ebbe az üzletpolitikába beleillik Balogh szerződtetése is. A véleményem szerint az ifjú csatár tud annyit, hogy beverekedje magát az első csapatba. Nagyon fontos lesz az első három hét, ha ez idő alatt el tudja fogadtatni magát a játékostársakkal és a szakmai stábbal, akkor nyert ügye lehet. Kamatoztatnia kell a mozgékonyságát, gyorsaságát.

Nem a kor számít

Akik féltik Baloghot a légióskodástól, elsősorban a fiatal korát hozzák fel példaként. Vajon megérett a nyurga támadó erre a feladatra? – Szerintem nem jelent hátrányt a kora. Bár még nincs 20 éves, a Lokiban elég sok lehetőséget kapott, s a beilleszkedés sem az évek számától függ. Az viszont biztos, hogy nagy harcot kell vívnia a csapatba kerülésért, amihez kellő és egészséges önbizalomra lesz szüksége, illetve szorgalomra, amivel mutatja, hogy tanulni akar. Taktikailag és test-test elleni küzdelemben nagyon erős a Serie A, azaz fel kell vennie azt a bizonyos kesztyűt – vélekedett a Sport Televízió szakkommentátora.



Egykori sztárok

A Palermo csapatát erősíti Alberto Gilardino is, így Baloghnak akár a 2006-os világbajnok olasz csatár kárára kell kiharcolnia a csapattagságot. – Az olaszok általában ragaszkodnak a régi sztárjaikhoz, ám ez nem azt jelenti, hogy érinthetetlenek, kiszoríthatatlanok lennének. Sőt, sok esetben a formájuk sem a régi, erre bizonyíték, hogy a Hellas Verona keretében Luca Toni és Giampolo Pazzini is megtalálható, a gárda mégis az utolsó helyen szerénykedik a 20 csapatos bajnokságban. Mint mindenhol, itt is a teljesítmény a legfontosabb tényező – jelentette ki határozottan a magyar szakember.

Van hasonlóság

A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini érdekes nyilatkozatot tett, Baloghot az új Cavaninak aposztrofálta. – Nem szeretem az összehasonlításokat, ugyanis mindenki egy egyéniség, de ebben tényleg van valami. Mindkét játékos nemcsak középcsatárként, hanem mélységből és szélről beinduló támadóként is nagyon veszélyes tud lenni. Kívánom, hogy legyen igaza az olasz elnöknek – fogalmazott Várhidi Péter.

HBN-Boros Norbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!