Sport

2015.11.29. 09:54

Elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó

Budapest - Hosszú, súlyos betegség után szombat hajnalban - egy héttel 64. születésnapja előtt - elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó, illetve kamionversenyző.

Budapest - Hosszú, súlyos betegség után szombat hajnalban - egy héttel 64. születésnapja előtt - elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó, illetve kamionversenyző.

A Vas Népe honlapjának (www.vaol.hu) nekrológjából kiderül, hogy Krasznai jégkorongozóként kezdte a sportpályafutását, 75 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Ezután fuvarozóként a Hungarocamionnál helyezkedett el, 1987-ben már versenyzett, két évvel később pedig harmadik lett összetettben az Európa-bajnokságon. Ebben az esztendőben az Auto Magazin című folyóirat által meghirdetett pályázaton elnyerte az Év autóversenyzője címet Magyarországon.

Versenyzői karrierje az 1990-es évek elején hirtelen véget ért, visszatért a fuvarozáshoz, de idén szeptemberben ő vezette fel a Hungaroringen rendezett kamion-Eb-futam mezőnyét.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!