Sport

2015.10.02. 14:15

Megtörné a góltalanságot a Balmazújváros labdarúgója

Balmazújváros - Belényesi Miklós állítja, a Csákvárt vendégül látó balmazújvárosiak kemény erőpróba előtt állnak.

Balmazújváros - Belényesi Miklós állítja, a Csákvárt vendégül látó balmazújvárosiak kemény erőpróba előtt állnak.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő szombaton 15 órától az Aqvital FC Csákvárral csap össze az NB II 9. fordulójában. Feczkó Tamás alakulata legutóbb Szolnokon szenvedett háromgólos vereséget, így bizonyítási vágy fűtheti a hajdúságiakat.

Győzni akarnak

– A hét elején kielemeztük a szolnoki mérkőzést, megbeszéltük, valamint levontuk a tanulságokat. Mezőnyben jobb teljesítményt nyújtottunk, de a kapuba sajnos riválisunk tudott betalálni – mondta a Hajdú–bihari Naplónak Belényesi Miklós.

A Csákvár bajnoki szereplése meglehetősen hullámzó: három diadallal nyitott a gárda, majd zsinórban négyszer vesztesen hagyta el a játékteret. A lejtmenetnek múlt héten vetettek véget a Fejér megyeiek a Vác legyőzésével.

– Az eredmények alapján kétarcú ellenfél vár ránk, ennek ellenére nem számítok könnyű összecsapásra, sőt a bajnokság eddigi legnehezebb feladata előtt állunk. A videókon remek együttes benyomását keltették a csákváriak, jellemzően sokgólos meccseket játszanak. Úgy vélem, csapategység tekintetében jobban áll a Balmazújváros. Ha sikerül a helyzeteinket gólra váltani, akkor összejön a győzelem, ami egyértelműen a célunk – adott hangot optimizmusának a csatár.

Az Újváros otthon eddig veretlen, négy bajnokiból hármat behúzott a csapat, míg a Mezőkövesd ellen megosztozott a pontokon.

– Nagy pluszt jelent a hazai pálya, hiszen a városban rengetegen szeretik a focit. Arra kérnénk a szurkolóinkat, hogy szombaton is jöjjenek ki minél többen a stadionba és buzdítsanak bennünket – fogalmazta meg vágyát a 32 esztendős labdarúgó.

Belényesi eddig egyszer volt eredményes a pontvadászatban, még az első játéknapon a Budaörs ellen. Mennyire zavarja a góltalanság?

– Ahogy sokan mondják, egy csatárt a találatai minősítik. Persze nem örülök ennek a szériának, de tovább kell lépnem. Reményeim szerint a hétvégén végre sikerül megszakítanom ezt a rossz sorozatot– zárta mondandóját a rutinos játékos.

HBN–BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!