Sport

2015.10.16. 13:00

Kondás szerint döntő lehet a higgadtság a Csaba ellen

Debrecen - A DVSC szakvezetője bízik benne, hogy már a Békéscsaba ellen javul a csapat helyzetkihasználása.

Debrecen - A DVSC szakvezetője bízik benne, hogy már a Békéscsaba ellen javul a csapat helyzetkihasználása.

- Természetesen nem a pihenésről szólt az elmúlt két hetünk, annak ellenére, hogy nem volt bajnoki forduló. A múlt hétvégén edzőmeccset játszottunk, éppen azért, hogy ne essenek ki a fiúk a meccsritmusból, míg szerdán a Magyar Kupában szerepeltünk Géderlakon, most pedig már következik egy újabb fontos feladat hazai pályán a Békéscsaba ellen - kezdte a beszélgetést Kondás Elemér, a DVSC-TEVA szakvezetője, utalva arra, hogy a válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt volt némi pauza az OTP Bank Ligában.

A pontvadászat a 12. fordulójában az újonc Békéscsaba lesz a hajdúságiak ellenfele, a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapást a Nagyerdei Stadionban rendezik. A találkozót portálunk élőben közvetíti.

A két gárda az első körben Békéscsabán adott randevút egymásnak, akkor a vendégek egy utolsó percben megszületett öngóllal 3-2-re megverték a házigazdákat. A lila-fehérek jelenleg az utolsó helyen állnak a tabellán, de figyelmeztető jel, hogy nemrég 2-0-ra legyőzték a bajnok Videotont.

[poll id="1026"]

- Nem lesz könnyű mérkőzés, deffenzív, jól szervezett ellenfélre számíthatunk - folytatta a tréner. - Valószínűleg kontrákkal próbálnak kellemetlenségeket okozni nekünk, ezt tették a Videoton legyőzésekor, úgyhogy az ellencsapásaikra nagyon kell figyelnünk. A három pont megszerzése a célunk, döntő lesz, hogy az adódó lehetőségeinket mennyire tudjuk kihasználni. Egyelőre kevés gólt lövünk, 11 meccsen tizenháromszor találtunk az ellenfelek kapujába, az a célunk, hogy a hátralévő fordulókban a találataink számát legalább a duplájára növeljük. Nyilván lehet gyakorolni a helyzetkihasználást, de a kapu előtt a játékosok egyéni kvalitásai, leleményessége és higgadtsága is dönt arról, gól lesz-e az akcióból vagy sem. Fontos lesz az is, hogy türelmesek legyünk, ha esetleg rögtön az elején nincs meg a vezetőgól - jelentette ki Kondás Elemér hozzátéve, több labdarúgó is felépült a sérüléséből - gondolhatunk itt Lázárra és Szakályra -, akik az említett edzőmérkőzésen és a kupameccsen már belekóstolhattak a játékba, és visszatérésükkel bővült a taktikai repertoárja a DVSC-nek.

A Szegeddel kupáznak

A Magyar Kupában egyébként pénteken kisorsolták a nyolcaddöntő párosítását, a Loki az NB II-es Szegeddel vív majd párosmeccset a továbbjutásért. - Az MK-nak mindig van egy kis pikantériája, például az elmúlt körben is voltak olyan párharcok, ahol az első osztályú gárda kiesett alacsonyabban jegyzett riválisával szemben. Ettől függetlenül célunk a továbbjutás, mert szeretnénk a kupában is ott lenni a végjátékban - nyilatkozta a Naplónak a debreceni edző.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!