A Loki hozta a kötelezőt, megvan a továbbjutás

A Loki hozta a kötelezőt, megvan a továbbjutás
© Illusztráció: HBN-archív
Debrecen – Nem borult a papírforma, a Loki 3–0-ra verte a megye III-as Géderlakot.

A Magyar Kupa legjobb 32-es mezőnyébe meglepetésre bejutó Géderlaki KSE otthonában vendégszerepelt szerdán délután a DVSC-TEVA. Az MK 2015/16-os kiírásának harmadik fordulójában megrendezett párharcon egyértelműen Kondás Elemér alakulata lépett pályára esélyesként, hiszen a rivális a Bács-Kiskun megyei III. osztályban szerepel.

A dvsc.hu beszámolója szerint sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra, melyen a hazaiak lelkesen futballoztak, de csak az első húsz percet bírták kapott gól nélkül, ekkor ugyanis Castillion futott fel a jobb oldalon, majd az alapvonal közeléből beadott, Sós Bence pedig az ötösről a kapuba lőtt.

A folytatásban is egyértelműen a piros-fehérek domináltak, ám még a legnagyobb ziccerek is kimaradtak. A 61. minutumban aztán sikerült növelni az előnyt: Szécsi Márk kiugratta Sóst, aki a kifutó kapus mellett lőtt a hálóba. A 3–0-s végeredményt Castillion állította be, aki a Bereczkitől kapott labdát vágta a kapuba.

A DVSC így a 4. fordulóban folytathatja, ahol már oda-visszavágós alapon dől el a továbbjutás. Az első mérkőzést október 28-án, a visszavágókat november 18-án rendezik.

Szakadt a szalag

Ahogyan azt Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője az összecsapás előtt előrevetítette, vegyes csapatot küldött pályára Géderlakon, mivel a hétvégén is fontos mérkőzésük lesz, a Békéscsabát fogadják a bajnokságban – az NB I. 12. fordulójában, szombaton 18 órától látogat a jelenlegi sereghajtó csabai alakulat a Nagyerdei Stadionba.

A DVSC-vel kapcsolatos hír még, hogy Bódi Ádámnak több hetet ki kell hagynia. A középpályás múlt csütörtökön, a Feröer elleni Eb-selejtezőn debütált a válogatottban, ráadásul kezdőként, és egy félidőt töltött a pályán. Mint kiderült, a Feröer elleni találkozó ötödik percében kibicsaklott a bokája, de a szünetig a pályán volt, mert nem érzett nagy fájdalmat. Utána azonban bedagadt a sérült testrész, ezért sem állhatott Bernd Storck szövetségi kapitány rendelkezésére. Amint arról a Loki honlapja beszámolt, az orvosi vizsgálatok során kiderült, Bódi részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Ezen a héten teljes pihenő vár rá, majd elkezdheti a rehabilitációt, ami bő két hétig tart.

HBN


A tények

Géderlaki KSE – DVSC-TEVA 0-3 (0-1)

Géderlak, 1000 néző. Vezette: Botló (Kormányos, Iványi I.)

Géderlak: Vaszócsik – Grecu, Salamon, Németh T. (Ruppert 85.), Suhajda – Balogh I., Dorogi – Lázár D. (Katona 72.), Németh L., Vincze – Mazán (Kovács J. 88.)

DVSC: Slakta – Lázár, Kinyik, Szatmári, Barna (Kondás 52.) – Szécsi M., Szakály (Vincze Á. 80.), Sós, Ferenczi – Castillion, Horváth Zs. (Bereczki 70.)

Gól: 0-1 Sós (21.), 0-2 Sós (61.), 0-3 Castillion (86.)









hirdetés