Sport

2015.09.30. 08:31

Jól kezdték az őszi versenyszezont a hajdúszoboszlói úszók

Szentes, Hajdúszoboszló - Nagy létszámú, 30 fős csapattal vett részt a debreceni egyesület az ősz első úszóversenyén Szentesen.

Szentes, Hajdúszoboszló - Nagy létszámú, 30 fős csapattal vett részt a debreceni egyesület az ősz első úszóversenyén Szentesen. Október 26-án rendezték meg a Szentes Sprint a Kurca Kupáért nemzetközi úszóversenyt.

Úszóink szorgosan gyűjtötték az érmeket. A 26 medálból 4 arany, 9 ezüst és 13 bronz lett. 25 úszóklub 450 versenyzője állt rajtkőre a rangos megmérettetésen. Az egyesületbe igazolt 19 éves versenyző, Gyulai Dávid arannyal debütált hajdúszoboszlói színekben. Rajta kívül ki kell még emelni Andriychuk Alexandrát (12), aki számos érmei mellé még 2 aranyat is bezsebelt. Egyébkén Alexandra lett a 2003-ban született leányok legeredményesebb úszója, különdíjat is kapott. Dancs Márton (13) a Thököly Imre Általános Iskola tanulójaként sem tétlenkedett. Ő egyébként a váltó érmekkel együtt 6 ezüst és 1 bronzérmet gyűjtött be. Suba Zsófi (12) mellúszásban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Külön öröm számunkra, hogy a 25 csapat közül az előkelő 4. helyen végzett 334 ponttal a hajdúszoboszlói úszóklub.

- Ludmány László -


Érmesek:

50 m. pillangóúszás:

  • 2. Szabó Rudolf 0;31,74
  • 3. Dancs Márton 0;32,02
  • 3. Havasi Fanni (14) 0;31.40
  • 50 m. hátúszás:

  • 2. Dancs Márton 0;33,97
  • 3. Tóth Dorina (15) 0;36,42
  • 3. Andriychuk Alexandra 0;36,42
  • 50 m. mellúszás:

  • 1. Suba Zsófi 0;38,19
  • 2. Dancs Márton 0;36,35
  • 3. Nagy Bálint 0;39,39
  • 3. Tóth Dorina 0;38,84
  • 3. Szűcs Kincső (14) 0;38,98
  • 3. Békési Eszter (13) 0;38,16
  • 3. Nagy ivett Fanni (11) 0;40,62
  • 50 m. gyorsúszás:

  • 1. Gyulai Dávid 0;24,84
  • 1. Andriychuk Alexandra 0;30,19
  • 2. Dancs Márton 0;29,29
  • 200 m. vegyesúszás:

  • 1. Andriychuk Alexandra 2;39.18
  • 2. Tóth Dorina 2;43,83
  • 2. Dancs Márton 2;37,90
  • 3. Szabó Rudolf 2;38,12
  • 3. Szűcs Kincső 2;37,89
  • 4x50 m. férfi felnőtt gyorsváltó:

  • 3. Hajdúszoboszlói Árpád S.E. 1;47,06 (Gyulai D.-Varga M.-Csirkés D. -Simon I.)
  • 4#50 m. fiú gyermek gyorsváltó:

  • 2. Hajdúszoboszlói Árpád S.E. 2;04,65 (Dancs M.-Pál T.-Uzonyi K.-Szabó R.)
  • 4x50 m. férfi felnőtt vegyesváltó:

  • 3. Hajdúszoboszlói Árpád S.E. 2;05,13 (Varga M.-Simon I.-Csirkés D.-Gyulai D.)
  • 4x50 m. fiú gyermek vegyesváltó:

  • 2. Hajdúszoboszlói Árpád S.E. 2;18,17 (Dancs M.-Nagy B.-Szabó R.-Pál T.)
  • 4x50 m. leány gyermek vegyesváltó:

  • 2. Hajdúszoboszlói Árpád S.E. 2;22,92 (Andriychuk A.-Suba Zs.-Bihari V.-Békési E.)
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!