Sport

2015.02.17. 10:28

Túl az első közös edzésen

Debrecen - Debrecen Gladiators és a Szolnok Soldiers megtartotta első közös edzését február 14-én a Szolnoki Laktanyán.

Debrecen - Debrecen Gladiators és a Szolnok Soldiers megtartotta első közös edzését február 14-én a Szolnoki Laktanyán.

Mint ismert a két csapat a Hajdúszoboszló Rhinosszal együtt készül a divízió II. küzdelmeire, ám a városok nagyon messze vannak egymástól, így néhány alkalomra összejönnek a játékosok és az edzők, hogy gyakorolják a taktikát. A két klub amerikai focistái először még nehezen értették meg egymást, de ilyenkor ez még természetes. Azonban ahogy az idő telt, már a futók és az elkapók is jól együttműködtek az irányítókkal és a védelem is sokszor meg tudta tréfálni a támadósort. Egy olyan csapat kezdett kialakulni, amely idén akár a bajnoki címért is versenyezhet. Azonban ne haladjunk ennyire előre az időben, mivel ezeknek az alakulatoknak még össze kell érniük, hogy tényleg csapatnak lehessen nevezni őket.

A támadásokat az újdonsült vezetőedző, Hoksári Béla és a Gladiátorok edzőstábjában már tavaly is sokat tevékenykedő Hutóczky Ádám vezényelte. A védelemben Kálmán Attila és Kovács Zoltán dirigált, nem kis sikerrel. Az edzés végére már egyértelműen lehetett látni, hogy ami a két gárdánál gyengeség volt, az most erősség lett.

A Soldiers és a Gladiators már hosszú ideje jó kapcsolatot ápol, amit először a junior bajnokságban bizonyítottak, ám most a felnőttek mezőnyében is megmutathatják, hogy együtt mire képesek. Azonban a Rhinosszal kiegészülve egy ütőképes csapatot alkothatnak. A jó összhangra szükség is lesz, hiszen négy erős ellenféllel kell megküzdenie a Debrecen Gladiators névvel induló gárdának. Az együttesnek hazai pályán az elmúlt évben sokat erősödő Budapest Eaglesszel és a tehetséges fiatalokkal teletűzdelt Fehérvár Enthronersszel kell megküzdenie. Idegenben pedig a Jászberény Wolverineshez, valamint a tavalyi szezon meglepetéscsapatához, a Dabas Sparkshoz látogatnak a Gladiátorok.

Lehet, hogy még páran két külön csapatnak látják ezt a két gárdát, de tetszett a srácok hozzáállása, amelynek az eredménye, hogy az edzés végére sokkal összetartóbbak lettek a fiúk” – mondta Hoksári Béla, a Debrecen Gladiators vezetőedzője. – „Ez a két csapat kiegészíti egymás hiányosságait. A debreceni futójáték az most még erősebb lesz, de az elkapásoknál is most több variációink lesznek. A védelemben a szolnoki erős passzvédekezéssel tudjuk majd kiegészíteni a Gladiators-t. Nehéz alapszakasz elé nézünk, de szerintem ez a csapat képes lesz a döntőig eljutni.” – fejezte be a szakvezető.

- Debrecen Gladiators -


A csapat felkészülési programja

Március 1.: közös edzés Debrecenben

Március 14.: Barátságos mérkőzés a Budapest Titans ellen (Rákócziújfalu)

Március 28.: Barátságos mérkőzés az Eger Heroes ellen (Debrecen)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!